Rockhaven

Amint az már régóta tudható volt, a Mastodon fellép az osztrák Nova Rock fesztiválon, amiből pedig nem volt nehéz kitalálni, hogy valószínűleg ezt egy európai fesztiválturné keretében fogja tenni. És így is lett! Időközben sorra jönnek a hírek, ezek alapján biztosan láthatók lesznek még május 28-án Belgiumban a Werchteren, a Rock am Ring/Rock im Park testvérfesztiválon és a Sonisphere Knebworth-i állomásán, amire július 6 és 8 között kerül sor.  Előtte azonban február 25-én egy hét állomásos ausztrál, majd április 4-én egy 31 állomásos észak-amerikai körútra indulnak. A Knebworth-i koncert már belecsúszik a magyar fesztiválszezonba, kérdés, hogy valaki el akarja-e (tudja-e) hívni őket, illetve, hogy meddig terveznek Európában koncertezni. Szerintem amúgy magyar koncert esélye kicsi (cáfoljanak rám!), aki biztosra akar menni, irány a Nova Rock!

Még tavaly novemberben jött a hír hosszas, elhúzódó, leálló majd újrainduló tárgyalások után, hogy a Citigroup tulajdonában lévő EMI-t eladták. A lemezkiadó (új produkciók létrehozása) a Universal, a zeneműkiadó (régi felvételek jogainak kezelése) a Sony birtokába került, mondjuk úgy, hogy ők lettek a pályázat nyertesei, de még több engedély szükséges a véglegesítéshez. A felvásárlásokat jóvá kell hagyni a megfelelő szerveknek mind az USA-ban, mind Európában. Mivel versenytársak akarják megvenni az EMI-t, ami ugye csökkenti a piaci szereplők számát, a versenyt és nehezebb lesz a piacra lépés (pl. az új mp3 áruházaknak), illetve a még ott lévő kicsiknek az életben maradás, így nem lesz sima ügy a jóváhagyások megszerzése (bizonyos források szerint Európában lesz nehezebb dolga a két cégnek). Szóval ezen előzmények után február 20-án a Universal hivatalosan is megkérte az EU megfelelő szabályozóinak a jóváhagyását az EMI lemezkiadójának megvételére. Az Európai Bizottság által március 23-a lett kijelölve a döntés meghozásának határidejeként. Az esetlegesen felmerülő problémákra valószínűleg már megpróbált előre készülni a Universal, a közben megjelenőkre pedig biztosan kitalálnak valamit (a kért változtatások megtétele, vagy egyszerűen csak lobbi) és szerintem előbb-utóbb meg lesz az az engedély.

A piaci versenytársak persze nem repesnek az örömtől, hogy az EMI (valószínűleg) a fent nevezett cégek tulajdonába kerül. A sikeres felvásárlás utáni, az előzőkön kívüli egyedüli major kiadó, a Warner – amely maga is többször próbálta megvenni az EMI-t – ellenzi az eladást és a korábbi elnök, Edgar Bronfman Jr. szavaival élve a cég foggal, körömmel fog harcolni. A független kiadókat tömörítő IMPALA korábbi nyilatkozatát ismételve, azt mondta, hogy a tranzakció végső elutasítását várják, illetve remélik. New York Post és Billboard források szerint is a Universal Music Group vezérigazgató megígérte a Citigroupnak, hogy az 1,9 milliárd dolláros vételárat akkor is megkapják, ha az EU hatályon kívül helyezi a köztük lévő megállapodást. Akkor tehát kezdődhet a felek, illetve érdekek harca!

Ahogy várható volt, finoman szólva megélénkült a nemrég meghalt énekes lemezei iránti kereslet. Két albuma is felkerült a brit Top 40-es listára, a The Greatest Hits a hetedik, a The Essential Whitney Houston (a Greatest Hits 2011-es brit újrakiadása) a negyvenedik helyen. Három slágere (I will always love you, I wanna dance with somebody, One moment in time) is felkerült a Singles Top 40-be és kilenc további a Top 75-be. Albumaiból összesen 73 000, dalaiból 127 000 darabot adtak el Nagy-Britanniában halála óta. Több mint testőr című filmjéből is sok elfogyott, az OCC (Official Charts Company) videó listáján jelenleg a kilencedik. Közben természetesen az USA-ban is vásárolják a kiadványait, több slágere is felbukkant a Billboard Hot 100 listáján (ugyan hivatalosan nem ide valók), az I will always love you a hetedik lett, a dal eladásai pedig 6723 százalékkal emelkedtek, 195 000 darabra (nem részletezik, de valószínűleg a halála előtti héthez képest). Persze a Billboard 200-as listájára is visszakapaszkodott az énekes, Greatest Hits című lemeze jelenleg a 6., 64 000 eladott példánnyal, a halála előtti heti  (január 30-február 5) alig több mint 600 darabhoz képest. 1985-ös bemutatkozó anyaga 72. (8000 db, 3901%-os növekedés után), a „Több, mint testőr” soundtrack albuma 80. (8000 db, + 5213%), a 2009-es I look to you 118. (5000 db, + 3901%), az 1987-es Whitney pedig 122. (5000 db, + 2274%) helyen áll. Mindegyik lemez „új” a listán és az adatok a február 12-ével végződő hétre vonatkoznak, tehát nagy részben Whitney Houston halála utáni alig több mint egy nap eladásait tükrözik. Az összes nevéhez köthető albumból 101 000 példány (ebből 91 000 digitális formában) kelt el az USA-ban a halála utáni kb. 30 órában, több mint 2011-ben és 2012-ben halálát megelőzően összesen (97 000 db). Idetartozó érdekesség, hogy elhunyta után azonnal megemelték az iTunes store-ban (minden bizonnyal nem csak ott) kapható kiadványainak árát, az Ultimate collection című válogatáslemezét pl. háromról 7,99 fontra. Az utóbbi bő fél éven belül ő már a harmadik (tudomásom szerint) híres előadó, aki meghalt, így a kiadók szempontjából ez egy egész jó időszak lehetett. (Adatok: Billboard)

Ez már a második a Németországban március 23-án (Európa 26., USA 27.) megjelenő Koloss névre keresztelt Meshuggah nagylemezről, és Do not look down a címe. Az elsőhöz képest ez nekem kevésbé tetszik, azt erős közepesnek neveztem, akkor ez gyenge közepes lehet. Jens Kidman elmondása alapján lassacskán egy klipre is készülhetünk, amit még szeretnének az album piacra kerülése előtt bemutatni, de lehet, hogy csak a megjelenéskor lesz ebből valami (a későbbiekben és második videót is terveznek). Az első internetre feltett dal itt hallgatható meg, ahol korábbi írásaim is elolvashatók.

Néhány hete jelent meg az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) jelentése a címben említett piaci szegmens tavalyi évéről. Amint korábbi, egyes nemzeti lemezpiacokat bemutató sorozatomban látni lehetett, a digitális zeneeladások tavaly is tovább növekedtek (nem túl meglepő módon) és bizonyos országokban már e források adják a lemezipar forgalmának több mint felét. Az online zeneáruházak (mint egyfajta „klasszikus” digitális értékesítési modell) is tovább erősödtek, addig kiaknázatlan piacokon is megjelentek e cégek, valamint az előfizetéses modellek népszerűsége is növekedett. 2011-ben a digitális zeneértékesítés globális forgalma az IFPI becslése alapján 5,2 milliárd dollár volt, ami 8 százalékos növekedés 2010-hez képest (amely évben 5 százalék volt a növekedés mértéke). A zenék eladásának e formája már kb. 32 százalékát teszi ki a lemezipar bevételeinek világszinten, 2010-ben ez az arány 29 % volt. Ahogy feljebb említettem, bizonyos országokban már a forgalom több mint felét adja a digitális piac. Ezek közül a legfontosabb az USA, mint a világ legnagyobb, meghatározó lemezpiaca, ahol az említett szegmens által generált bevételek az egész 52 százalékát teszik ki, Dél-Koreában 53, Kínában pedig 73 százalékát (ez utóbbi piacok a több – kb. 4 – milliárdos összbevételű USA-hoz képest nem meghatározó tényezők egyelőre, de nagy potenciál rejlik bennük, főleg Kínában). Az utóbbi két országban amúgy a mi fogalmaink szerinti lemezpiac viszonylag fiatal, azok manapság is növekedést mutatnak (2011-es adatok nem állnak rendelkezésemre) több ázsiai állammal egyetemben, bár többnyire alacsony bázison. A nemzetközi szervezet becslése alapján tavaly kb. 3,6 milliárd fizetős tranzakciót (single és album letöltések együtt) bonyolítottak le a digitális piacon, ez 17 százalékos növekedés 2010-hez képest. A legnagyobb eladásokat produkáló single Bruno Mars Just the way you are c. dala volt 12,5 millió letöltéssel, a Top 10 single összeladásai 11 százalékkal emelkedtek 2010-hez képest.

A digitális zenei piacon működő vállalatok az utóbbi időben gyors terjeszkedésbe kezdtek, amíg a legnagyobb ide tartozó cégek 2011 elején csak 23 országban voltak jelent, egy évvel később már 58-ban. Tavaly az iTunes 28 államban nyitott online boltot, így már több mint 50 országban működik az áruház, köztük az összes EU tagállammal, így Magyarországgal is. Egy másik nagy mp3 bolt, a 7Digital tavaly októberben jelentette be terjeszkedését és új üzletet nyitott Ausztráliában, Új-Zélandon, Malajziában és Szingapúrban is, így már 37 országban van jelen világszerte. A nagy előfizetéses, illetve streaming szolgáltatások, mint a Spotify, Deezer, WiMP szintén gyors növekedést tapasztalnak meg. A Spotify már 12 országban érhető el (köztük az USA-val), valamint a Facebook is integrálta magába. Ezeknek köszönhetően nemrégiben már elérték a 3 milliós előfizetői létszámot. A terjeszkedés fókuszában szerepel Ázsia és Latin-Amerika is. Ez utóbbi területen az iTunes pl. 16 boltot nyitott, a 2009-es sikeres mexikói piacra lépés nyomán. Nekünk, magyar fogyasztóknak is, ahogy fentebb írtam bővültek a lehetőségeink, ha digitális formában szeretnénk zenét vásárolni (ami azonban egyelőre kicsit idegen forma számunkra, ahogy a zenevásárlás is). Jelenleg hat helyen tehetjük ezt meg (ami kb. duplája az egy évvel ezelőtti számnak), különböző formákban: a 7Digital, iTunes, Dalok.hu, Vodafone Live, UPC Music, illetve a Hungaroton online zeneboltjában. Persze kérdés, hogy ez mennyire érdekli a magyar embereket, illetve mennyien tudnak ezekről, ugyanis én - aki próbálja követni ezeket az eseményeket – sem tudtam ennek a bejegyzésnek a megírásáig arról, hogy az iTunes, vagy épp a 7Digital hazánkban is működik, tehát a reklámra, a fogyasztók informálására nem helyeztek valami nagy hangsúlyt az érintett cégek.

A digitális formában történő zeneértékesítés tehát tovább növekszik, valószínűsítem, hogy mindegyik szegmensében. Véleményem szerint ez egy hosszú távú folyamat, a jövőben is hasonló tendenciákra számíthatunk. Persze minden piacon lehetnek kisebb különbségek, illetve van, ahol csak most kezd el beindulni a biznisz. Ez utóbbiak közé tartozhat majd Magyarország, ugyanis vízválasztónak értékelem a 2011-es évet annak tekintetében, hogy kettő nemzetközileg meghatározó online mp3 bolt is belépett a magyar piacra. Már előre várom a 2012-es adatokat! (Adatok: IFPI, Digital Music Report 2012)

A zenekar már január közepe óta stúdiózik, az eddigi információk alapján már készen vannak dob- és gitársávok, jelenleg pedig az énektémák vannak soron. A megjelenés várható időpontjáról egyelőre semmi konkrétat nem tudni, de szerintem még tavasszal kijöhet, ugyanis áprilisban észak-amerikai turnéra indul a társaság és meglepő lenne (bár a körút csak két hetes lesz, és elég közel van a kezdése), ha még az új anyag nélkül tennék ezt. Ezen kívül egyre több európai koncertet is bejelentenek, eddig mind fesztiválokra és azokat mind augusztusra, szóval úgy néz ki, hogy ez fesztiválturné lesz elsősorban. Egy brit (Hevy Music Festival), egy belga (Ieper Hardcore Fest) és egy cseh (Brutal Assault) bulit tettek eddig közzé. Alább az észak-amerikai állomások:

04/01: Providence, RI
04/02: Baltimore, MD
04/03: Syracuse, NY
04/04: Ottawa, ON
04/05: Montreal, QC
04/06: Toronto, ON
04/07: Lansing,
04/08: Chicago, IL
04/09: Cleveland, OH
04/11: Richmond, VA
04/12: Washington DC
04/13: Philadelphia PA

04/14: Brooklyn, NY

A mai napon felkerült az internetre egy dal a március 23-án megjelenő új Meshuggah lemezről, Break those bones whose sinews gave it motion címmel. Nem meglepő módon már a legelején fellelhető benne több jellemző zenei jegy, ami sajátja a svéd metálosoknak, amelyeknek köszönhetően név nélkül is tudnánk ki is az előadó. A szám szerintem erős közepes, ennél azért várok jobb dalokat is. Néhány nappal ezelőtt írtam az áprilisi USA turnéjukról, illetve nyári európai koncertjeikről, ezt itt tudod elolvasni.

Az utóbbi napokban több stúdiós kép is felkerült a Facebook oldalukra, ami arra enged következtetni, hogy a dalok, illetve az album már meg van írva. Azt nem tudom, hogy a felvételekkel hol tartanak, mióta vannak stúdióban és várhatóan mikor végeznek. A lemez megjelenéséről annyit találtam, hogy az nyárra várható. A zenekar április 25-én egy 22 állomásos észak-amerikai turnéra indul, amelyből 19-en a Meshuggah társaságában lépnek majd fel (róluk itt írtam), az első hármon pedig headlinerek lesznek. Ugyan egy (várhatóan) nyári megjelenési dátumot találtam, de őszintén szólva furcsának találnám, ha az új anyag nélkül indulnának hazai turnéra. Szóval talán még az is elképzelhető, hogy előbb kijön a lemez.

Azért a zárójelezés, mert egyelőre még csak egy új 19 állomásos észak-amerikai körútról, illetve egy európai kezdeményről tudok beszámolni. Amint arról már írtam a banda február 25-től Ausztráliában koncertezik, majd április 12-től Nagy-Britanniában (a két körút között lesz egy önálló svájci buli). Ezután átrepülnek Amerikába és április 29-én már kezdenek is és egészen május 23-ig maradnak ott. Egy júniusi holland koncert már régóta tudvalévő, e mellé van már egy bolgár és egy román (ez ráadásul júliusban) dátum is, úgyhogy lehet reménykedni abban, hogy hozzánk is benéznek egy önálló, vagy épp egy fesztiválos fellépésre. Szerintem jó esély van arra, hogy magyar dátumot is láthassunk a minden bizonnyal nemsokára tovább bővülő európai turné állomásai között. Az új albummal kapcsolatos információkról itt olvashatsz! Alább az új turnédátumok:

04/29 Houston, Texas

04/30 Dallas, Texas

05/01 Austin, Texas

05/03 Tempe, Arizona

05/04 Anaheim, California

05/05 Hollywood, California

05/06 San Francisco, California

05/08 Vancouver, British Columbia

05/09 Seattle, Washington

05/11 Denver, Colorado

05/13 Minneapolis, Minnesota

05/15 Chicago, Illinois

05/16 Detroit, Michigan

05/17 Toronto, Ontario

05/18 Philadelphia, Pennsylvania

05/19 Worcester, Massachusetts

05/20 Montreal, Québec

05/22 Silver Springs, Maryland

05/23 New York, New York

06/02 Nijmegen, Hollandia

06/03 Szófia, Bulgária

07/08 Bukarest, Románia

Ezek még hivatalosan nem lettek bejelentve a fesztivál szervezői által, de ilyen-olyan módon közzé lettek téve, illetve kiszivárogtak. Danko Jones tokaji vendégszereplése már decemberben tudott volt, azóta pedig hozzá jött még az Arch Enemy. Ezek amolyan „közép húzónevek”, még biztos jönnek nagyobbak is. Eddig egyik név sem ragadt magával, de ez nem is szükséges mindenképpen, mert ennyi alkalom után már kezd kialakulni bennem egyfajta kötődés a Hegyaljához, illetve az eddigi évek tapasztalata alapján egyik hazai fesztivál sem tud ár/érték arányban olyat kínálni nekem, mint Tokaj.

Ezt néhány nappal ezelőtt Ken Parks a cég egyik vezető beosztású alkalmazottja osztotta meg a sajtóval. Ez jelentős növekedés, ugyanis 2011 júniusában még csak 1,54 millió előfizetője volt a szolgáltatásnak. Azóta azonban már sikerült belépniük a világ legnagyobb lemezpiacára, az USA-ba és nem mellékesen tavaly szeptember óta élő együttműködésük van a Facebookkal. Előbb az USA-nak köszönhetően elérték a kétmilliós határt, majd a Facebook dobott egy hatalmasat ezen a számon. Jelenleg a Spotify felhasználók 20 százaléka fizet (tavaly márciusban még 5 % volt ez az arány) az ott történő zenehallgatásért és Parks elmondása alapján előfizetőik több mint fele 30 év alatti (ez amúgy nem meglepő, de mindenképpen jó). Kétféle fizetős csomag létezik, a Spotify Unlimited 4,99 euró/dollár/font megfizetése után reklámmentes, korlátlan zenehallgatást kínál, a Spotify Premium pedig 9,99 euró/dollár/font összegért cserébe az előzőeken felül offline módot, jobb hangminőséget, exkluzív tartalmakat és okostelefonos hozzáférést is tartalmaz.

Természetesen nem minden zenekar/kiadó elégedett a szolgáltatással, tavaly pl. a Century media (metálkiadó) otthagyta a Spotify-t, mert nem kaptak elég pénzt, a hagyományos zeneértékesítésük pedig jelentősen csökkent azokban az országokban, ahol elérhető a streaming szolgáltatás (jelenleg 12 országban). Adele és a Coldplay pedig nem engedte streamelni legújabb lemezeit, mert az negatívan befolyásolná a hagyomány eladásokat, bár valószínűleg a Coldplay végül engedélyezni fogja, hogy a Spotify használja a dalokat (miután már meg volt a nagy vásárlási láz a boltokban). A Spotify modellje amúgy már nyereséges, a hivatalos adatok szerint 2010-ben 59 millió euró volt a bevételük és 4 millió a profitjuk, valamint 45 millió eurót fizettek a jogtulajdonosoknak. A tavalyi boom után érdeklődve várom a 2011-es pénzügyi eredményeket!

     A korábbi, amerikai és brit adatokkal foglalkozó bejegyzésem után következzenek egy másik fontos lemezpiac számai a tavalyi évből. Itt kevesebb a konkrét adat, de bizonyos szempontból pedig többet kapunk. Németországban is estek az ott is a zeneértékesítés gerincét jelentő CD eladások, méghozzá 2,2 százalékkal. E relatív kismértékű visszaesést azonban egész jól tudta kompenzálni a digitális zeneeladások növekedése, így a német lemezipar bevételei csak 0,6 százalékkal csökkentek, ha nagyon optimisták akarunk lenni, akkor mondhatjuk, hogy stagnált a forgalom. A német zeneértékesítés összbevétele 1,489 milliárd dollár volt tavaly, ezzel minden bizonnyal továbbra is a negyedik legnagyobb lemezpiac a világon. A decemberi értékesítések 5,8 százalékkal haladták meg a 2010 decemberit. A letöltések 28,8 százalékkal növekedtek, a digitális albumoké 27,8, a digitális single vásárlások 30,3 százalékkal. A nemzetközi trendekkel egyezően Németországban is egyre több vinylt vásárolnak az emberek, tavaly a piac 1 %-át kitevő bakeliteladások bevételei 18,5 százalékkal emelkedtek, azokon belül is nagyobb arányban a hazai előadók lemezeinek értékesítései. A konkrét számok hiánya kicsit zavaró lehet, de sajnos csak ennyit találtam, ami viszont kárpótolhat minket ezek elmaradásáért, az a pontos összbevételi adat. (Adatok: billboard.biz)
   Mini sorozatom ezzel véget ért, ideje valamiféle, ha nem is világot rengető megállapításokat tenni. Nem világot rengetőek, mert valószínűleg nagy vonalakban a legtöbbeknek semmi újat nem mondanak, de azért lássuk: a fizikai hanghordozók értékesítésén belül a legfontosabb elem, a CD-k eladásai tovább csökkennek, de piaconként (kultúránként) eltérő lehet ennek mértéke, ahogy a számok is mutatták. Súlyánál fogva néhány százalékos csökkenése is lehet akkora összegű, hogy azt egyéb értékesítési formák nem tudják kompenzálni, tehát világszinten valószínűleg továbbra is csökkenő tendenciát mutatnak a bevételek. A természetes technológia váltás következményeként a hagyományos hanghordozók összességében értendő visszaszorulásával egy időben egyre növekednek a digitális album és single eladások. (A digitális zenei piac bevételei ennél jóval sokrétűbbek, de azokról egyik jelentés sem szólt, ezért nem esett róluk szó. Azok ismeretében egy jóval teljesebb képet kaphatnánk a digitális piac állapotáról, trendjeiről, mint pl. az új monetizálási formák előretörése, mint streaming, előfizetéses és reklámalapú rendszerek, illetve ezek keverékeinek bevételei.) Tehát általános trend (főleg az érett lemezpiacokon), hogy csökkennek a bevételek, de mint mindig ez sem igaz teljesen, mert vannak országok ahol növekszik a (többnyire alacsony szintű) forgalom. A fenti folyamatok szimultán történnek, így a lemezipar bevételi forrásainak átstrukturálódása viszonylag gyors, nagy kérdés, hogy a CD-k is a bakelitek sorsára jutnak-e és mikor. Ennek az átrendeződésnek a sebessége országonként eltérő, van ahol gyorsabban, van, ahol lassabban csökken a CD lemezek eladása, illetve növekszik a digitális zene értékesítése (van ahol meg szinte nem is létezik igazi digitális piac, mint hazánkban is). A fentebb vázolt meghatározó trendek mellett érdemes szót ejteni a vinylek visszatéréséről, de azok niche, szűk piaci szegmens jellege miatt ezek nem hozhatnak megváltást a lemeziparnak (tavaly kb. 5 milliót adhattak el belőlük világszinten, és amint láthattuk, jobb esetben is csak a piac 1 százalékát teszik ki országos szinten.) Azt megmondani, hogy mi lesz a lemeziparral, nagyon nehéz. Az összbevételek csökkenése középtávon szerintem tovább folytatódik, amire az stabilizálódhatna a digitális piacnak köszönhetően (illetve a CD eladások minimális szintre csökkenése miatt), addigra meg ki tudja megint milyen új technológiák jelennek meg és ezeknek köszönhetően milyen még újabb kihívásokkal találja szemben magát az ipar. Azt nem hiszem, hogy egyszer nullára csökkenne az összbevétel, mert zenét sokféleképpen lehet monetizálni (szigorúan csak a lemeziparra gondolok, tehát nem veszem ide a koncerteket és a merchandisingot) és arra örök igény is lesz. Az egyik legnagyobb kérdés az, hogy egyszer valamikor sikerül-e megállítani a bevételek csökkenését (szerintem igen) és utána azt újra növekedési pályára állítani, vagy legalább stabil szinten tartani. Ez leginkább talán a zenét pénzzé tenni akaró vállalkozások innovációs és alkalmazkodó képességein múlik. Én kíváncsian várom a fejleményeket!

    A stoner/slugde banda már decemberben stúdióba vonult, hogy rögzítse hatodik nagylemezét, január elején pedig már a keverési munkálatok zajlottak Kurt Ballou (Converge) stúdiójában, amik azóta, január 22-én be is fejeződtek. A megjelenés valamikor az év közepén várható. További információkat, mint pl. a lemez, vagy a dalok címei, még nem tudni, azokkal elvileg az elkövetkező hetekben állhat elő a zenekar. Természetesen turné is lesz, de az információk erről is majd később kerülnek nyilvánosságra.
       A High on Fire 1998-ban alakult Matt Pike vezetésével, aki korábban a Sleep gitárosa volt, valamint annak 2009-es újjáalakulása óta ismét tagja. 2010-es Snakes for the divine című lemezükből 8600 példány kelt el az első héten az USA-ban, ezzel 63. volt a Billboard 200-on. Meglepően jó teljesítmény, bár valószínűleg az én ismereteim voltak hiányosak és ezért az alábecsülés. Alább egy kis ízelítő a zenéjükből:
 

      Mini sorozatom második részében a brit lemezipar legfontosabb 2011-es számait fogom bemutatni. Alapvető megállapítás, hogy a digitális zeneértékesítés növekedése továbbra sem tudta ellensúlyozni a fizikai hanghordozók összességében tovább csökkenő eladásait, tehát ismét estek a brit lemezipar bevételei (pontos bevételi adatot nem ismerek). Albumokból összesen (digitális és fizikai együtt) 113,2 millió fogyott, ami 5,6 százalékos visszaesés a 2010-es 119,9 millióhoz képest. A CD értékesítések 12,6 százalékkal zsugorodtak egy év alatt, 98,5 millió példányról 86,2-re, eközben digitális albumokból 26,6 százalékkal többet vásároltak az emberek, összesen 26,6 milliót (2010-ben 21-et). Az albumértékesítések 76,1 %-át tehát továbbra is a CD-k teszik ki, 23,5 százalékát a digitális albumok, 0,3 százalékát pedig a vinylek. Ez utóbbi formátum népszerűsége tovább növekszik, ahogy eladási mutatójából is láthatjuk: 2011-ben Nagy-Britanniában kb. 337 000 bakelitlemezt vettek a fogyasztók, 44 százalékkal többet, mint 2010-ben, amikor is 234 000 darab kelt el belőlük. (Ezzel 2005 óta a legjobb eladásokat produkálta a vinyl.) 2011-ben már 15 album digitális eladásai törték át a 100 000-es határt, ezzel is mutatva e vásárlási forma növekvő népszerűségét, a single értékesítések pedig már szinte kizárólag csak digitális formában történnek. Tavaly ebben a tekintetben is rekord született, 177,9 millió digitális single fogyott a 2010-es 161,8 millió példány után. Az Official Charts Company adatai alapján az 2011 utolsó naptári hétében a brit vásárlók több mint egy millió albumot (ezzel bejött, amit a Brit Hanglemezkiadók Szövetsége várt/remélt) és 5,7 millió dalt (single) töltöttek le online zeneáruházból, ami megint csak újabb rekord a heti eladásokat tekintve mindkét formátumban. (Adatok: billboard.biz)

Egy kisebb sorozatot indítok útjára, amiben a legnagyobb lemezpiacok tavalyi teljesítményét próbálom bemutatni. Hagyományosan öt ilyet szoktak emlegetni: USA, Japán, Nagy-Britannia, Németország és Franciaország. Ez utóbbi és Japán kivételével mindegyikről vannak adataim, szóval velük fogok foglalkozni. Előbb a világ legnagyobb lemezpiacáról, az USA-ról lesz szó. Ebben az esetben hol nagyon részletes számok állnak rendelkezésre, hol pedig elég hiányosak a források. Kezdjük az albumeladásoknál! Ez volt az első év 2004 óta, hogy növekedést produkált a szegmens: 2011-ben 330,6 millió albumot adtak el, míg 2010-ben 326,2-et, ez kb. 1,4 százalékos javulás. Tavaly összességében több zenét adtak el, mint 2010-ben, mintegy 1,6 milliárd albumot és single-t együttvéve, ami kb. 6 százalékos növekedés (ez a tranzakciók számának növekedését jelenti, nem feltétlenül a bevételekét). A trendnek megfelelően a digitális dalértékesítések száma majdnem 100 millióval, 1,27 milliárd darabra emelkedett, miközben 112 dal ilyen formájú eladásai lépték át az 1 milliós határt, amíg 2010-ben csak 80. Létezik egy bizonyos track-equivalent-album (TEA) kifejezés a szakzsargonban, ami 10 online dalvásárlást egy albumnak számol. A hagyományos és TEA albumokból együtt 457,7 milliót adtak el tavaly, ami kb. 3,2 százalékos növekedés 2010-hez képest (természetes következménye a hagyományos album- és single eladások növekedésének). A digitális formátumú albumokból is többet - 16,8 millióval - adtak el, összesen 103,1 milliót. A fizikai formátumok összértékesítése tovább esett, ezen belül természetesen a legnagyobb súlyt a CD piac zsugorodása jelentette, viszont a korábbi évek 18-20 %-os visszaesései után 2011-ben csak 5,7 százalékkal kevesebb, összesen 223,5 millió példány fogyott. A fizikai hanghordozókon belül viszont - a globális trendekkel összhangban - a vinyl eladások szépen növekedtek az USA-ban, majd’ 43 százalékkal 4 millió darabra. Arról nem szólt a jelentés, hogy összességében, a bevételeket tekintve mi történt 2011-ben az USA lemezpiacán, legjobb esetben stagnálás lehetett, ami viszont jó eredmény lenne az elmúlt több mint 10 év csökkenése után. A lemezipar bevételei ugyan sokrétűbbek, mint simán csak zenék direkt eladása a fogyasztónak, azért mégis kicsit biztató, hogy miközben 13,4 millióval kevesebb CD fogyott, a digitális albumokból 16,8 millióval több kelt el. Persze a digitális album olcsóbb is, mint egy CD, így a belőlük származó, egységre jutó bevétel is alacsonyabb, de az előállításuk is kevesebbe kerül. Fontos még megjegyezni, hogy a CD-eladások javulása (az előző évekhez képest jelentősen kisebb mértékű esése) főleg az olcsó, kedvezményes katalógus termékeknek volt köszönhető, miközben az új (és így drágább) megjelenésekből 7,9 millióval kevesebb - összesen 179,4 millió darab - fogyott tavaly, mint 2010-ben. (Forrás: billboard.biz)

     A múlt hét végén több jelentős esemény is történt a kalózkodás elleni küzdelem és a szerzői jogok háza táján, mindkét fél (ellenzők, támogatók) rendkívül aktív volt. Mivel ezek nagyon bonyolult dolgok és hosszú lenne írni róluk, így csak egy rövid átfogó jelentést adok a törvénytervezetekről és az utóbbi napok eseményeiről. Általában ezeket a tervezeteket nem nagyon ismerik Magyarországon, de úgy tűnik, lassan ideje lehet nekünk is kijózanodni a „letöltésmámorból”.
    Első és talán itthon is legismertebb és nemzetközileg is a legnagyobb port kavart tervezet a Stop Online Privacy Act (SOPA). Ez egy amerikai törvény, csak rájuk vonatkozó, eddigieknél szigorúbb rendelkezésekkel. Célja: harcolni a szerzői jog által védett szellemi termékek illegális (nem csak a zene és filmek azok) és hamisított termékek online kereskedelme ellen. Ennek eszközei, elvei:
•  hirdetői hálózatok és fizetési rendszereket biztosító szolgáltatók üzleti tevékenységének korlátozása a feltételezhetően jogsértő oldalakkal,
• megtiltani a keresőrendszereknek, hogy ilyen oldalakat megjelenítsék a keresési eredmények között
• az internetszolgáltatókat kötelezni arra, hogy blokkolják a hozzáférést ezekhez az oldalakhoz
• büntetni ilyen illegális tartalmak (ilyet tartalmazó oldalak, linkek) terjesztését, megjelenítését pl. blogokon stb.
• a szolgáltatók lennének felelősek előfizetőik cselekedeteiért az interneten.

      Ezek lennének a legfontosabb szigorítások, akit jobban érdekel a téma, bőven talál róla információt a neten (a Wikipédián alaposan körbe járják  SOPA-t). Szóval január 18-án ez ellen (aznap lett volna szavazás a törvényről a képviselőházban) tiltakozott több ezer vállalat és civil szervezet, olyanokkal az élen, mint Facebook, Yahoo, Google és Wikipédia (utóbbi 24 órára működését is felfüggesztette). Ez sikeresnek mutatkozott, mert több, azt támogató képviselő is kihátrált a tervezet mögül és egyelőre nem lett belőle semmi (persze a harc nem ért véget), néhány nappal a szavazás, illetve ellenmozgalom előtt Obama hivatala is nyilatkozatot tett, amellett, hogy nem támogatnak olyan törvényt, ami sértheti az internet szabadságát stb., tehát látták, hogy mennyi potenciális szavazatot veszíthetnének a közelgő választásokon a SOPA támogatásával. Ezzel a tervezettel rokonlélek a Protect Intellectual Property Act (PIPA), amely szintén az USA-ban született, és amelynek célja további eszközök biztosítása az USA kormányának és a jogtulajdonosoknak, hogy fel tudjanak lépni olyan oldalak ellen, amelyek jogsértő tevékenységet végeznek, különös tekintettel a külföldön regisztrált honlapokra. A SOPA-hoz hasonló tervezet egy 2010-ben elbukott korábbi javaslat módosított változata, a január 18-ai események után pedig elhalasztották a róla eredetileg január 24-én tartandó szavazást. (A PIPA tavaly már megkapta a szenátus jogi bizottságának egyöntetű támogatását. Akit érdekel erről is bőven talál információt a Wikipédián.) A csata tehát folytatódni fog a felek között, a szórakoztatóipari lobbi biztos, hogy nem hagyja annyiban a dolgot, de a népszerűségből élő politikusoknak ügyesen kell majd lavírozni ezeken a veszélyes vizeken, ugyanis amit látható volt, hatalmas tömegeket lehet magukra haragítani.
    A csata annyira nem ért véget, hogy január 19-én (szerintem az előző napi eseményekre egyfajta válaszként) az amerikai hatóságok lekapcsolták a hong-kongi székhelyű Megaupload fájlcserélő (cyberlocker) oldalt, amely a világ egyik legnagyobbja volt kategóriájában. Az ok természetesen szerzői jogok megsértése, az ügyészség szerint 500 millió dolláros kárt okozott a Megaupload az általa megosztott tartalmak jogtulajdonosainak. Az amerikai kormánynak amúgy 2010 óta joga van lefoglalni olyan USA-beli domaineket, amelyek feltételezhetően kalózkodás eszközei és ezzel természetesen él is a kormányzat. Amint írtam a Megaupload hong-kongi székhelyű, de úgy néz ki a hatóságok megtalálták a módját a bezárásának. Amúgy ez csepp a tengerben, ugyanis rengeteg ilyen szolgáltató van (hasonló nagyságúak is), illetve majd jönnek újak a helyére, de lehet, hogy ez csak a kezdet.
    Az eddigiek elég távolinak tűnnek egy európainak, nekünk, magyaroknak főleg. Nálunk a szerzői jognak nincs presztízse, a kalózkodás széles körben, társadalmilag elfogadott, így aztán próbálkozhatna akármivel a kormány (aminek jelenleg kisebb gondja is nagyobb ennél), nem lenne belőle sok minden. Amúgy külföldön sem önmagától eszmél egy kormányzat, vagy politikus, hanem szerintem a szórakoztatóipari lobbi keresi meg őket és a politikai vezetés pedig a pénz, a gazdaság oldalára áll (kicsit jobban kinyitva a szemünket, látnunk kell, hogy a szellemi termékek védelme fontos egy modern gazdaság szempontjából legyen az zene, film, vagy szabadalom, bármit is teszünk – pl. illegális zeneletöltés – annak tovagyűrűző gazdasági hatásai vannak). Egy számunkra is reális „veszély” lehet az Anti-Counterfeiting Trade Agreement (ACTA), amely egy többoldalú nemzetközi egyezmény, célja nagyon hasonló a fenti tervezetekhez, lényeges különbség azonban, hogy ez nemzetközi szinten szeretné szabályozni a szellemi termékek védelmét egy új jogi keretrendszerben. Ehhez önkéntes alapon lehetne csatlakozni, valamint létrehozná saját nemzetközi szervezetét pl. a WTO, vagy az ENSZ, valamint a létező World Intellectual Property Organization mintájára. 2011. október 1-jén Tokióban az egyezményt aláírta az USA, Ausztrália, Kanada, Japán, Marokkó, Új-Zéland, Szingapúr és Dél-Korea. Az EU, valamint Svájc nem, de megjelent a ceremónián, ezzel is kifejezve támogatását, valamint azon szándékát, hogy aláírják azt, amint megfelelőek lesznek a körülmények. Eddigi ismereteim alapján az Unió kicsit vonakodik aláírni az ACTA-t, de nekünk ez nem baj. (Nem tudom pontosan mikor, de az Európai Parlament szavazni fog róla.)
    Szóval rengeteg tervezet, egyezmény lépett már érvénybe (az itt nem említett „3 csapás” is), vagy van kidolgozás alatt, csak ezek még többnyire nem jelentenek valós fenyegetést egy magyar internetezőnek. Ennek oka az is, hogy Magyarországon gyenge a jogtulajdonosok, zeneipari szereplők lobbi ereje, részben mert ebben az iparágban nálunk nincs nagy pénz, másrészt pedig a kulturális tényezők miatt. A külföldi lobbi csoportok is valószínűleg emiatt (főleg a pénz hiánya), nem erőltetik, hogy Magyarországon is legyen előrelépés a szerzői jogi ügyben. Nyugat-Európában, főleg az USA-ban még mindig nagy pénzekről van szó a zene- és filmiparban, így a kiadók, filmstúdiók mindig is elő fognak jönni valami új tervezettel, ami persze nem fog tetszeni azoknak, akik ingyen szeretnének hozzájutni az előbb nevezett iparágak termékeihez. Az érdekkonfliktus természetes. Véleményem szerint amúgy valamiféle ellentételezésben kell részesülni azoknak, akik időt és pénzt áldoznak egy mű létrehozására, de látható módon a hagyományos kompenzálási módszer már nem működik. Újakat kell keresni, amit sokan fel is ismertek, de ez idáig még nem született olyan értékesítési modell, ami helyébe léphetne a hagyományosnak és hosszútávon megoldaná a problémákat. Amúgy az emberek viselkedését is megértem, sőt racionálisnak tartom, ugyanis miért fizessenek valamiért, ha ahhoz ingyen is hozzá tudnak jutni (ugyan illegálisan, de a büntetés esélye csekély, legalábbis Európa keleti végén). Biztos létezik megoldás, csak egyik fél sem akar igazából engedni, a kiadók sokszor hajmeresztő ötletekkel állnak elő, nem vonják be a tervezési folyamatokba a másik fél képviselőit (az ACTA szinte titokban, zárt ajtók mögött készült), valamint általában a könnyebb végét fogják meg a problémának és a korlátozás, szigorítás, büntetés eszközeihez nyúlnak. Persze el tudom képzelni, milyen nehéz lenne egy teljesen új szerzői jogi szabályozást letenni az asztalra, meg működőképes, XXI. századi monetizálási formát kitalálni zenére, filmekre. De ez inkább az ő bajuk, mint a miénk. Egyelőre.
 

A mai nappal stúdióba vonult a Converge, hogy lemezre vegyék az új anyagukat, amelynek címe „All we love we leave behind” lesz. A felvételek Salemben, a zenekar szülővárosában, a Godcity Studios-ban készülnek, ahol eddigi lemezeik többsége is. A felvételeket a stúdió tulajdonosa és egyben a banda gitárosa, Kurt Ballou irányítja. A korong - amely már a nyolcadik a pályafutásuk során - az Epitaph gondozásában fog megjelenni, várhatóan szeptemberben (más források szerint tavasszal/nyáron). A zenekar idén nyáron Európába látogat, augusztusban fellépnek a Brutal Assault fesztiválon Csehországban. Valószínűleg nem csak egy koncert miatt jönnek, szóval várható egy Converge nyári Európa-turné.

 Legalább is nekem, de szerintem még sokaknak újként hatnak. Ezek a dalok még nem kerültek hivatalosan nyilvánosságra, hanem a tavalyi év folyamán, fesztiválokon rögzítették lelkes rajongók. A „Let the hell come” című szerzeményt még 2011 márciusában játszották el Scion Rock Festen és ahogy a videóban is hallhatjuk ez rajta lesz a következő lemezen, ami várhatóan idén jelenik meg. A „Nagas 1&2” videója pedig a Roadburn fesztiválon készült. Azt nem tudom, hogy ez is felkerül-e végül az új albumra. Arról, hogy mi is ez a Shrinebuilder, illetve hogyan állnak az új anyag munkálatai, itt írtam.

Alapvetően a lemezekről és a koncertekről fogok írni ebben a bejegyzésben. Kulisszák mögötti információkat nem kell várni, még közelítő jellegű adatokat is nehéz találni az említett dolgokról (főleg a koncertekről), de azért megpróbálkozom vele. Először az albumok. Ezekről nehéz dolog zenei szempontból írni, valamint felesleges is, ezért nem is erőltetem (nem ismerem őket amúgy), helyette tehát az üzletről, először is a költségekről: egy ilyen jellegű kiadvány pénzügyi vonzatai jelentősen alacsonyabbak, mint egy zenekar új dalokat tartalmazó albumáé, illetve magának az előadónak a felépítése is olcsóbb és gyorsabb. Egy banda új számokkal teli új lemezénél meg kell írni/íratni az új dalokat, azokat fel kell venni/vetetni, session zenészeket, producert kell fogadni, stúdiót bérelni egy hosszabb periódusra, egyedi borítót terveztetni, azt és a lemezt, tokokat legyártatni és reklámozni a terméket. Az előbb felsoroltakhoz képest előnyben van egy X-faktor énekes kiadója, mert a dalok kölcsönvettek (azért jogdíjat fizetnek), nem kell azokat megírni, a zenét felvenni, csak az éneket, ami részben megtörténik a tv-műsorban így csak rövid ideig kell stúdió. A borítók egy kaptafára készülnek, persze a gyártási folyamatokat ugyanúgy pénzelni kell. Ami további fontos, talán a legnagyobb előny, hogy a lemezt szinte nem is kell reklámozni, mert a tv-show hónapokon keresztül sikeresen végezte azt. Tehát amellett, hogy a műsor hatalmas nézettséget és pénzt hoz a tv csatornának (valamint telekommunikációs partnerének és az államnak is csurran-cseppen), mellette még besegít a kiadónak az eladásokba. A munka- és költségmegosztás részletei nem ismertek előttem, de az látható, hogy több cég (esetünkben legfontosabb a tv és a kiadó) egyidejű, rendkívül megtervezett és összehangolt munkájáról van szó, amivel sokkal (költség)hatékonyabbak tudnak lenni saját dolgukban. Kiemelendő még az énekes sztárrá tétele, amin szintén nagyot lehet spórolni, ugyanis azt a tv-műsor szinte önmagától, különösebb erőfeszítés nélkül elvégzi, persze cserébe tiszavirág életű sztárokat kapunk. További nagyon fontos tényező az idő, ugyanis a lehető leghamarabb elérhetővé kell tenni a lemezeket, mert az idő múlásával múlik az emberek érdeklődése is új kedvenceik iránt. Bizonyos énekesek lemezei (Muri Enikőé biztosan) már a döntő másnapján megvásárolhatók voltak a Blikk mellékleteként 999 Ft-ért, a többiek lemezei pedig a december 21-ei aréna koncerten (az ár jellemzően 2000 Ft). A lényeg tehát egységesíteni a kiadványokat amennyire lehet, együttműködés révén hatékonyabban dolgozni, költségeket csökkenteni (valamint kevésbé fontos tényezőkre kevesebbet szánni) és a lehető leghamarabb piacra dobni a lemezeket. Ez a fokozott együttműködés elsősorban tehát az RTL Klubot és a Sony Music-ot jelenti.   
Most azonban nézzük a konkrét albumokat. Öt második szériás X-faktor versenyző van jelenleg a MAHASZ listán, négyük remek pozícióban, az ötödik Kováts Vera viszont már csak 29. (múlt héten 32.), ahova a 13. nyitóhelyről csúszott. (Érdemes megjegyezni, hogy az első szériából hárman még mindig a listán vannak „A második X” című lemezükkel). A győztes Kocsis Tibor természetesen az első helyen nyitott az eladások első hetében, amit az óta is tart és mára már több mint 20 000 példány kelt az első X-es albumából. A második helyezett Muri Enikő a MAHASZ listán a második helyet szerezte meg, amit az oda való felkerülés – négy hét – óta töretlenül tart és az ő lemezéből is több mint 20 000 darabot vásároltak a rajongók, így már ez is duplaplatina. A harmadik helyezett Baricz Gergő a harmadik helyen nyitott, azóta két helyet csúszott vissza és ő is eladott több mint 10 000 darabot első X-es lemezéből. Az eddig nem említett Tarány Tamás a hetedik helyen kezdett, volt az óta kilencedik is, a múlt heti eladásoknak köszönhetően azonban feljött a harmadik helyre. Hogy lemezéből kb. mennyi kelhetett el arról fogalmam sincs, de biztos, hogy nem több mint 5000 darab. Három hét alatt tehát legalább 50 000 darab fogyott az X-faktor lemezekből, ami nem rossz. A szerintem sikeres lemezértékesítések után nézzük a koncerteket. Itt már azonban nem olyan rózsás a kép, mint gondoltam, illetve sejteni lehetett. A nagy arénás koncertből a hatalmas érdeklődés miatt 2010-ben kettő is volt, 2011-ben csak egy (arról sem találtam beszámolót, hogy mennyien voltak, mekkora volt a siker stb.). A már útjára indult sportcsarnokos országjáró turné állomásaiból pedig többet is töröltek a szervezők, mert az elővételes jegyeladások alapján túl kockázatosnak tartották volna megtartani azokat. Egyes lapok információi szerint 3-4000 néző esetén lehet nullára kihozni egy ilyen bulit - de ugye nyereséget is szeretnének a szervezők - és úgy tűnik, hogy ezt nem látták biztosítottnak. A Sony Music természetesen nem kommentálta a helyzetet. A törölt helyszínek között van Veszprém, Békéscsaba, Székesfehérvár, Zalaegerszeg és Sárospatak is. Persze meg lehet nevezni fő okként a gazdasági helyzetet (de az tavaly sem volt sokkal jobb), de szerintem az érdeklődés sincs akkora, mint tavaly. A jegyárak állóhelyre 2900 és 3900 Ft, ülőhelyre 3400 és 4400 Ft-ba kerülnek (előbbi ár az elővételes), ami magyar produkció esetében drágának mondható, illetve az már legfelsőbb kategóriás produkciók áraihoz hasonló.
Ahogy tehát látható, eddig felemásak a második X-faktor üzleti eredményei. A jónak tűnő lemezeladások mellett a koncertek terén erős a visszaesés. Persze az albumok értékesítésének valós eredményét csak később lehet megítélni, ugyanis nem tudom, hogy az első széria lemezeiből megegyező időszakban mennyi ment el, így nehéz összehasonlítani. Amúgy minden relatív, az eddigiek az előző szériához képest tűnnek gyengébb eredménynek, de valószínűleg továbbra is eléggé jövedelmező az üzlet.

FRISSÍTÉS: Időközben változások álltak be (vagy a forrásom volt rossz), és a zalaegerszegi X-Faktor koncert február 17-én megrendezésre kerül, ezek után elképzelhető, hogy további, korábban töröltnek hitt bulik is meg lesznek tartva.
 

Ezen a héten ilyen borítós és dalcímes hetünk van, ugyanis a Meshuggah után a Soulfly is felfedte az említett információkat (dalcímeket már korábban) a március 13-án megjelenő, „Enslaved”-re keresztelt nyolcadik stúdiólemezükkel kapcsolatban. Meg kell jegyeznem, hogy a borító nem tetszik, de ahogy láttam, nem vagyok egyedül. A lemez felvételei Phoenixben készültek tavaly ősszel Chris „Zeuss” Harris és Max Cavalera (ő is producer) irányításával. Cavalera jó szokásához híven most is több vendégzenésszel dolgozott együtt az anyagon, mint pl. Dez Fafara (Coal Chamber, DevilDriver) vagy Scott Ryan (Cattle Decapitaion). Ezek mellett új hangzásokkal, hangszerekkel is kísérletezik, többek között hegedű is hallható lesz a lemezen. Időközben a zenekar felállása jelentősen megváltozott, Cavalera és Marc Rizzo mellett új basszusgitáros és dobos van Tony Campos és David Kinkade személyében. Végül pedig a dallista (az utolsó három tétel a spec. kiadáson lesz elérhető):

01.    Resistance
02.    World Scum
03.    Intervention
04.    Gladiator
05.    Legions
06.    American Steel
07.    Redemption Of Man By God
08.    Treachery
09.    Plata O Plomo
10.    Revengeance
11.    Chains
12.    Slave
13.    Bastards
14.    Soulfly VIII

 (További, a témával kapcsolatos írásaim itt és itt olvashatók.)

A folytatódó információ csepegtetés részeként lehullott a lepel a Meshuggah új, 3D-s lemezborítójáról. Lehet, hogy ezzel nem leszek túl népszerű, de nekem annyira nem tetszik (több további borítójukkal egyetemben), bár számomra nem is ez a legfontosabb eleme az kiadványnak. Emellett az 54 perc időtartamú, nyolcadik nagylemezük összes dalának címe is napvilágot látott:

01 – I Am Colossus
02 – The Demon’s Name Is Surveillance
03 – Do Not Look Down
04 – Behind The Sun
05 – The Hurt That Finds You First
06 – Marrow
07 – Break Those Bones Whose Sinews Gave It Motion
08 – Swarm
09 – Demiurge
10 – The Last Vigil

(Egyebekről, mint a megjelenés ideje, formái, illetve koncertek, itt és itt olvashatsz!)

   A cég korábban már kapott egy, a jogsértő tevékenység megszüntetésére való felszólítást az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetségétől (RIAA), majd alig két hónappal később, január elején beperelte őket az EMI. (A cégről, illetve üzleti modelljéről röviden annyit, hogy az használt mp3 fájlok kereskedelmével foglalkozik. Bárki eladhatja nekik mp3 dalait, amit aztán ők tovább értékesítenek.) A per középpontjában a ReDigi által alkalmazott technológia, illetve eljárások állnak. Amikor egy használt mp3 fájl adás-vétele történik, akkor annak valahogy el kell jutnia az eladó merevlemezéről a ReDigi szerverére. A cég vezérigazgatója szerint ez egy azonnali, szimultán tranzakció, ahol nem készülnek másolatok a fájlokról. Ezt persze az EMI másképp látja. Szerintük a ReDigi illetéktelen másolatokat készít a fájlokról tevékenysége során. A jogkimerülés (USA-ban a first sale docrtine) lehetőséget ad arra, hogy a jogszerűen vásárolt szerzői jog által védett termékeket később jogszerűen eladhassuk. Tehát egy eredeti cd, vagy dvd lemezt, esetleg egy könyvet később mindenféle következmény nélkül értékesíthetünk, de csak is azt (nem annak a másolatát stb.) Ez az elv azonban már nem alkalmazható olyan egyszerűen a digitális környezetben.
    A vázolt vitában állast nem akarok, illetve nem is nagyon tudnék foglalni, mert nem ismerem a ReDigi modelljének technikai hátterét, illetve általánosságban a digitális zeneértékesítés technikai kérdéseit, működését, különös tekintettel arra, hogy milyen esetben mennyi másolat készül egy mp3 formátumú dal eladása/vásárlása során. Sejtésem szerint egy mp3 fájl eladásakor arról több másolat is készülhet a tranzakció lebonyolítása érdekében - nem feltétlenül szándékos jogsértésként - de persze a folyamat végén csak egy marad meg (ami konkrétan a vevőhöz került). Ezek után egy érdekes kérdés: amikor "új" mp3 fájlt veszünk pl. az Amazonról, akkor nem az ő szerverükön lévő másolatát kapjuk? (Persze lehet, hogy ők külön engedélyt kaptak a jogtulajdonos részéről.) Ehhez a témakörhöz kapcsolódik az is, hogy az adás-vétel után az eredeti még mindig meg lesz/lehet az eladónál (másolás, vagy áthelyezés?), nem is beszélve arról, ha valaki illegálisan beszerzett mp3 fájlokat, vagy az eredetinek a másolatát akarja eladni, megtartva az eredetit (és még milliónyi kérdés/probléma merülhet fel). E kérdések tisztázása, a szerzői jogi alapjainak (másolat) az újragondolása amúgy az egész iparágnak fontos lenne, nem csak e konkrét ügy miatt.
    Az eddigiek alapján úgy tűnhet, hogy a lényeg a következő: készülnek másolatok a ReDigi üzleti folyamatai során, vagy nem? A szerzői jog ugyanis nem teszi lehetővé, hogy valaki jogvédett termékről másolatot készítsen, azt eladja, majd az eredetit megsemmisítse. Lehet mondani, hogy ez nem életszerű (másolat készítés szabályozása digitális környezetben), de ez a törvény jelenleg, ami jó példa a régi szerzői jogi törvények hasznavehetetlenségére a mai korban. Tehát most mindenki a maga igazát próbálja belemagyarázni a jogszabályokba, de szerintem a lényeg a következő: a pernek a célja nem a szabályok betartatása mással, a szabályok követése, hanem szerintem az, hogy tönkre tegyék a ReDigit, vagy esetleg valamiféle részesedést csikarjanak ki tőle a kiadók. Ugyanis nem nehéz belátni, hogy ez az új üzleti modell tovább ronthatja amúgy sem rózsás helyzetüket.
 

Ez a kiadvány eddig elkerülte a figyelmem, pedig a Wasting Lighttal párhuzamosan folytak a munkálatai és nem sokkal később – egész pontosan 2011. június 14-én – meg is jelent. Ez lényegében egy dokumentumfilm a bandáról, ami eleinte csak Dave Grohl története volt. Hogyan jutottak el kis klubokból a Wembley-ig (bár ezt egy filmben nehéz összefoglalni, az annál hosszabb és összetettebb), mi az, ami még mindig előre viszi őket, főleg amikor már hét album van a hátuk mögött és egymás után kétszer is megtöltötték a Wembley-t. Persze szó esik benne a Nirvana-ról és Kurt Cobain haláláról is - megfelelő drámai hangnemben – de ezek azért biztos fontos dolgok voltak, amik részét képezték annak a folyamatnak, illetve annak a kezdetének, aminek a vége Foo Fighters lett. (Hallhatunk arról is, hogy milyen nehéz volt megszabadulni a Nirvana bélyegtől.) Tehát a film a kezdetektől végigköveti a zenekar történetét egészen a Wasting light felvételéig. A 100 perces videóból sok háttér információt is megtudhatunk, ahogy azt is hogy néha nehéz ez a zenekaros dolog. A problémák általában nem jutnak a rajongók tudtára, azok külső szemlélők számára nem is biztos, hogy mindig érthetők. A rajongóknak általában csak egy kis (a csillogóbb) szelet jut a banda életéből. Valószínűleg mindenki tudja, hogy Dave Grohl milyen laza és jó arc, de hogy eddig jusson biztosan kellett kemény döntéseket is hoznia, amik nem biztos, hogy mindenkinek tetszettek. De hát ilyen ez a popszakma.
Személy szerint nekem tetszett az, hogy nem csak sikerről volt benne szó, hanem a nehéz időszakokról, tagcserékről is (minden korábbi tag megszólal a filmben), amelyek lehet, hogy rossz emlékek és lehetett volna jobban is csinálni, de ezek mind kellettek ahhoz, hogy olyanok legyenek amilyenek és ott tartsanak ahol. Ennek köszönhetően jobban megismerhetjük a zenekart, a tagok gondolatain keresztül azok személyét. Őszintén beszéltek ezekről a dolgokról, bár néha talán túl drámaira sikeredett a hangnem. A DVD amúgy már aranylemez az USA-ban, amit ott ebben a kategóriában 50 000 eladott példány után adnak. Ez az eredmény még szebb, ha hozzávesszük, hogy egy hónap alatt ment el belőle ennyi. (Koncert-, illetve dokumentumfilmekből és válogatáslemezekből általában jóval kevesebb fogy, mint új dalokat tartalmazó albumból, ezért jó eredménynek mondható az azóta biztosan tovább nőtt eladások száma.) A kiadvány tehát felettébb érdekes, ajánlott a megtekintése! Alább pedig a legutóbbi klipjük. Melyik filmre ismertek rá benne?
 

És még néhány további részlet is, előbb azonban a cím: Koloss. Hát ez ugye sokat nem mond, de most már ezt is tudjuk. Azonban ezzel már legalább elkezdődött az albummal kapcsolatos információk lassú csepegtetése, ami viszont jó. Nemsokára talán bele is hallgathatunk valamelyik dalba. Ami még fontos, hogy az európai rajongóknak nem kell március 27-ig várnia, 23-án ugyanis már megjelenik a korong Németországban és 26-án Európa-szerte, tehát a német megjelenés után már lehet is letölteni. A lemez kiadásra kerül cd digipackban, limitált kiadásban DVD-vel (kizárólag Nuclear Blaston keresztüli e-mailes megrendelés esetén), valamint dupla (barna) vinylen is. A zenekarnak már több fellépése, illetve turnéja is le van kötve tavaszra, nyár elejére, ezekről itt olvashatsz.

Mivel nem csak az első heti eladás számít egy album életében, ezért arra gondoltam, hogy szánok egy bejegyzést arra, hogy tavaly megjelent, hozzám valamiért kötődő és a blogomon is felületet kapott lemezek az óta elért teljesítményét bemutassam (később lesz majd szó a tavaly nagyágyúkról is). Hozzá kell tennem, hogy jóval könnyebb első eladási mutatókat (USA tekintetében) találni, mint bizonyos időszakra vonatkozó összeladásokról (a megbízhatóság további kérdés), így sajnos az Incubus If not now, when című lemezéről nem tudok írni, pedig szándékoztam. Amikről viszont tudok: Foo Fighters – Wasting light, Red Hot Chili Peppers – I’m with you, Blink 182 – Neighborhoods és Mastodon – The hunter. (Szintén fontos lemezek voltak számomra 2011-ben a The nightwatchman, a Superbutt új anyagai és a Rammstein válogatáslemeze, de ezekről semmi információm nincs.)
Szóval kezdjük a Foo Fighters tavalyi lemezével. Ez április 12-én jelent meg és 235 000 példány kelt el belőle az USA-ban az első héten, ezzel a lemez a második legjobb nyitást produkálta a Foo Fighters pályája során (első az In your honor 311 000-rel 2005-ből). A Wasting light eladásai kevesebb, mint három hónap múlva már 497 000 darabon álltak, 2012. január 6-ig pedig összesen 663 000 fogyott belőle a tengerentúlon. Kicsit kevesebb, mint kilenc hónap alatt 2,8 szeresére nőtt az első heti mutató. Világszinten (USA-val együtt) kettő milliót adtak el az albumból. Szerintem sikeres a lemez és ráadásul jó is.
A következő a sorban a Red Hot Chili Peppers öt év után megjelent új anyaga. Az I’m with you augusztus 29-én jelent meg az USA-ban és 228 926 darab ment el belőle az első héten. Tavaly év végéig 458 000 fogyott belőle, ami duplája az első hetinek és mindezt négy hónap alatt érte el. Ez valamivel lassabb ütemű, mint a Foo Fighters esetében, de szerintem nem rossz. Persze nem mindegy mit várt a kiadó, főleg a Stadium Arcadium után, amiből egy hét alatt fogyott szinte ennyi (egész pontosan 442 000). De az öt évvel korábban volt, azóta az emberek már sokkal kevesebb eredeti zenét vesznek. Világszinten (USA-val együtt) 1,7 millió ment el az albumból 2011 végéig. Szerintem sikeres ez a lemez is, de nem tetszik.
A harmadik korong a Blink 182 nyolc év utáni visszatérő lemeze. A Neighborhoods szeptember 27-én jelent meg, az első héten 151 000 darabot kapkodtak el a boltok polcairól az USA-ban, ami szintén nem rossz a maga kategóriájában. 2011 végéig 259 000 fogyott belőle, ami 1,7 szerese az első heti adatnak kb. három hónap alatt. Ez nagyjából a Red Hot lemezének fogyási ütemével egyezik, csak mások a nagyságrendek. Arról nincsenek adataim, hogy világszinten hogy állnak az értékesítések, de szerintem egy millió körül. Az album amúgy nem lett nagy kedvencem.
Az utolsó lemez pedig, a tavalyi év számomra legfontosabb korongja, a Mastodon várva várt ötödik stúdiólemeze. A rendszeres olvasók a tegnapi Mastodon jelentésemben már olvashattak róla, de most akkor újra: a The hunter szeptember 27-én jelent meg a tengerentúlon és 39 000 darab kelt el belőle egy hét alatt. Ez december közepéig (49. hét vége) 75 133-ra emelkedett, amit 1,9-szerese az első heti mutatónak 2,5 hónap eladásai alapján. Ezzel fogyási ütemben jobb, mint a Red Hot, vagy a Blink új anyaga, persze jóval alacsonyabb példányszámmal. Hogy ez a lemez hogyan állhat világszinten, arról nem tudok semmit, pedig talán ez érdekelne a legjobban. Tippem szerint talán olyan 250 000 példányt vásárolhattak belőle (USA-val együtt). Ez a korong természetesen, ahogy az eddigiekből kiolvasható, nagy kedvenc lett.
Tehát így állnak a fenti albumok megjelenésük után, remélem érdekes volt az összeállítás. Nekem mindenképpen. Valamikor később pedig tavalyi „pénztárcanyitogató”, nagyágyú albumok adataival jelentkezem.