Ugyan nem pontosan ma, de remélem ezt a kis csúszást elnézi nekem az olvasó. A hivatalos Rage Against The Machine honlap tanúsága szerint 1992. november 6-án jelent meg ez a korszakalkotó lemez ettől a korszakalkotó zenekartól. Maga a zenekar 1991-ben alakult meg Los Angeles-ben már tapasztalt zenészekből, még abban az évben rögzítettek egy demo-t, majd 1992-ben jött az első nagylemez, amellyel egy csapásra híresek lettek. Valljuk be, nem meglepő módon. Azért a világot nem rengette meg ez az album, nem akart mindenki RATM koncertre menni, de az USA-ban és mindenekelőtt Európában, azon belül is Nagy-Britanniában berobbant a zenekar a zenei életbe. Az album megjelenése után szépen felkapaszkodott a Billboard Heatseekers lista első, a Billboard 200 lista 45. helyére, Nagy-Britanniában pedig 17. pozícióig jutott az ottani albumrangsorban. Emellett a későbbiekben több szubjektív listára, válogatásba is bekerült, mint pl. a Rolling Stone magazin 500 listája, vagy a 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz könyv válogatásába. Ezeknek különösebb jelentőséget nem tulajdonítok, számomra nem az dönti el, hogy milyen egy lemez, hogy az milyen listákon hányadik lett, illetve ki mit mond róla. Az album eladásairól csak egy elég bizonytalan adat áll rendelkezésemre, miszerint is az tripla platina az USA-ban (legalább 3 000 000 eladott példány), sajnos ennél több információm nincs.
A zenekar már kezdetektől aktívan koncertezett, persze a bemutatkozó korong sikere sokat lendített a dolgaikon. 1992-ben még nem mondanám, hogy turnéztak, de rendszeresen felléptek Kaliforniában Los Angeles és San Francisco környékén, valamint egy koncertet adtak október 8-án Londonban. Amint említettem, e bejegyzés tárgyának sikere sokat lendített a helyzetükön és 1993. január 15-én elkezdődőtt észak-amerikai turnéjuk első felvonása nyolc állomással. Január 26-án már Európa felé vették az irányt, ahol 21 koncertet adtak február 23-ig. Egy kisebb pihenő után március 4-én folytatódott a fellépések sora Észak-Amerikában 32 koncerttel (köztük egy mexikói Tijuanaban) egészen április 17-ig. Ekkor következett az első komolyabb szünet, amely után visszatértek Európába és 16 show-t nyomtak május 21 és június 12 között. Ezután ismét visszamentek Észak-Amerikába és 35 koncertet adtak (előfordult, hogy egy helyen kettőt, akár hármat is egymás után) június 19 és augusztus 7 között. Augusztus 24-én ismét az öreg kontinens felé indultak, amikor is 15 bulit csináltak szeptember 11-ig. Ez a rendkívül intenzív turné végül Észak-Amerikában fejeződött be az utolsó európai kör és egy hónap pihenő után. 1993. október 14-én ismét nyakukba vették az országot és 36 koncertet nyomtak le december 12-ig, illetve szilveszterkor még egyet Detroitban. Összesen tehát 164 koncertet adtak 1993-ban, négy felvonással Észak-Amerikában és hárommal (Nyugat) Európában. Ez jelenlegi tudásom alapján manapság már szinte elképzelhetetlen intenzitású turné volt, illetve nem is tudok ilyesmiről az elmúlt éveket végignézve.
Ezzel a lemezzel szinte egy csapásra nyíltak meg előttük a legnagyobb fesztiválok kapui (Reading, Pinkpop stb.), illetve az emberek pénztárcái. Ugyan a zenekar híresen baloldali és kapitalizmus ellenes, de lemezeiket az egyik legnagyobb lemezkiadó birodalom, a Sony jelentette meg. Ezt sokan fel is rótták nekik, de hát valamiből élni is kell, nem csak a zenekarnak, hanem a belőlük élőknek is (menedzser, turnészemélyzet stb.), meg hát a kiadó sem jótékonysági intézmény. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy ha egy kis független los angeles-i kiadónál lettek volna az elejétől napjainkig, valószínűleg e sorok nem íródnának most. Kompromisszumot mindig kell kötni, valamit valamiért. Cserébe a Sony-tól világ-nyilvánosságot kaptak, rengeteg helyre eljuthatott az üzenetük (külön érdekes, hogy a kapitalista gépezet egy mintapéldánya – esetünkben a Sony – pont az ellene, illetve általánosan az általa alkalmazott világmodell ellen irányuló lázadásból, dühből csinált és csinál jelentős profitot). De ez nem újdonság, annak idején a rock and roll születésénél is a lázadás (a szülők világa ellen) volt a gyújtópont, amit elég hamar sikerült piacosítani és áruba bocsátani.
Szóval 20 éves ez a legendás lemez. A fanatikus rajongóknak tudom ajánlani az újrakiadás különféle verzióit, azokból is a különlegesebbeket (ezekről itt olvashatsz). A zenekar, mint ismeretes 2007-ben újjáalakult, de nem mondanám, hogy aktívak az utóbbi években. 2010 után csak egy koncertet adtak, de még így is elégedett vagyok, hiszen legalább léteznek. Az elmúlt hetekben Tim Commerford többször is olyat mondott, hogy még az is elképzelhető, hogy új dalokon dolgoznak. Nem lenne rossz, ha a november 27-ei újrakiadások megjelenésével egy új lemezt is bejelentenének, bár most jobban vágynék egy európai turnéra!
