Ha egyáltalán akkor megjelenik. A napokban Maynard James Keenan megerősítette, hogy folynak a dalírási munkálatok, de ő ebben nem vesz részt. Amíg a zenekar riffeket ír és matekozik, addig ő potenciális dalszövegekkel készül, és a végén rakják össze ezeket Tool dalokká. Keenan elmondása szerint hagyja, hogy a zenekar azt csináljon, amit akar, de a végén azért biztos lesz egyeztetés. Azt is elmondta, hogy a jövőben nem fognak hosszú turnékat csinálni, mert nem bírnák fizikailag és nem akarják halálra koncertezni magukat. Természetesen nem maradt el a legfontosabb és valószínűleg Keenan számára a legunalmasabb kérdés sem: mikor jelenik meg az új Tool lemez? Erre lényegében nem adott választ, csak azt mondta, hogy ők szinte örökké írnak egy albumot, és hogy azért sem mond semmit, mert akkor már mindenki tényként kezelné azt és visszaszámlálna. Egy régi reakcióját tudnám idézni ez ügyben: „Akkor lesz kész az új album, amikor elkészültünk vele.” Keenan Puscifer nevű projektjével amúgy is elfoglalt manapság, ugyanis nemrég jelent meg második lemezük és nemsokára indul észak-amerikai turnéjuk. A Conditions of my parole névre hallgató lemezből 12 000 darabot adtak el az USA-ban az értékesítés első hetében.