Nem tudom hányaknak ismerős ez a nemrégiben alakult fiatal budapesti bluesrock banda, de remélem hamarosan már nem kell bemutatni az ilyesféle zenéket kedvelőknek. Minden bizonnyal már most is többen ismerhetik elsősorban Petendi Tamás révén, de a zenekar többi tagja sem elhanyagolható tényező ebben a zenei közegben. Magamról nem mondom, hogy ismerem a műfajt, ugyanis – az engem, illetve a blogot ismerők tudják – én a metál felől közelítek a zenéhez, de emellett a zenekar mellett nem lehet elmenni szó nélkül, illetve hát a jó zenét meghallom, legyen az bármilyen stílusú. Nem is beszélve arról, hogy a blues minden könnyűzenei irányzat nagybácsija, akármennyire is messze van attól a bizonyos almafától, ha blues nem lett volna, nem biztos, hogy ma élvezhetném például a Mastodon iszapos soundját, hangulatát, enyhén szólva szokatlan ütemeit, na meg nem is beszélve a Petenders-ről, illetve annak új hanganyagáról, mert végül is ez ihlette ezt a bejegyzést.
Épp ma, talán két órával ezelőtt botlottam bele a Bullhorn EP-be a Facebookon, előtte már hallottam a bandáról, egy-két dalukat is, amelyek pozitív benyomást tettek rám, szóval nem volt kérdés, hogy meghallgatom a nagyjából 20 perces lemezt, ami négy dalból áll. Röviden összefoglalva: friss, rendkívül kellemes hallgatnivalót találtam. Nem mondom, hogy hasonló dalokat még senki sem írt, de nem ez a lényeg. A lélek, ami benne van a számokban. Sokszor találkozom újabb és újabb pl. metalcore bandákkal a neten (bár talán már eltűnőben van ez a divat, ugyanis ez pont olyan stílus, ami rendkívül hamar elérte a határait, nem túl változatos eszköztára okán), amelyek határozottan, ellentmondást nem tűrően darálnak, de eközben lelketlenül. Zúz a lábdob, ordibál az énekes, de nincs benne érzés, a hangzás steril. Na, ezeket el lehet felejteni a Petenders új EP-je esetében. A hangzás profi, az anyag dinamikus, minden hangszert remekül lehet hallani, örömömre a basszus után sem kell kutatni, hogy megtaláld. A dalsorrend is jó, egy erős, pörgős dallal indít, ami után egy kicsi pihenőt kap a hallgató, majd a végén ismét magával ragad a lendület. Vannak benne remek basszustémák és gitárszólók és olyan apró finomságok, amelyek extra értéket adnak a dalhoz. Egy ilyen semmilyen nap után mosolyt csalt az arcomra a lemez, és végül is ez lenne a zene célja, legyen az bármilyen stílusú. Mindig is úgy gondoltam, hogy egy dal nem attól jó, hogy valaki technikailag mennyire ügyes (persze az sem árt és a Petenders-nél nincs ebben hiány) hanem, hogy mennyire jó dalszerző, mennyire tud érzést beletenni a dalba, amit tanulni nem nagyon lehet, ez az a megfoghatatlan tényező, amit nehéz megmagyarázni, viszont azonnal érzed és egy szó nélkül is tudod, hogy megtaláltad. Ez általában már elég hamar kiderül, nem is kellett sokáig hallgatnom az első számot, hogy így érezzek. Tehát az előbbi gondolatmenetemből kiindulva, illetve azt alkalmazva, nem is hinném, hogy tovább kellene magyaráznom erről a lemezről, inkább tessék azt meghallgatni! Íme a link az EP-hez:
https://soundcloud.com/petenders/sets/bullhorn-ep
