Már persze ha létezik még Magyarországon lemezipar. Még létezik. A MAHASZ hivatalos statisztikái alapján 2010-ben 3 754 200 darab fizikai hanghordozó fogyott (CD, DVD, vinyl, kazetta, VHS) 5 194 813 000 Ft kiskereskedelmi értékben. Az eladott hanghordozók 57,6 % hazai, 42,4 %-a pedig külföldi előadóé; 38,1 %-a pop, 16,2 %-a rock, 5,7 %-a gyermeklemez, 4,9-4,9 %-a pedig szórakoztató zene, illetve válogatás. A többi, eddig nem említett műfaj aránya pedig ezek alatt van. A jazzé 3 %, ami meglepően magas, aztán a metalé 2,2 %, a blues-é pedig 1,7 %. De melyik zenekarok, énekesek lemezeit veszik meg konkrétan az emberek? Erről már nehezebb adatokat találni. Segítségemre a MAHASZ Top 40-es listája lesz, ez viszont bizonyos korlátok közé kényszerít, mert csak azokat az együtteseket tudom említeni, amelyek éppen az aktuális heti listán vannak, illetve legalább már aranylemez státuszú a korongjuk. A legfrissebb 40. heti Top 40 (ami a Billboard 200-hoz hasonlóan a heti fogyások alapján kerül összeállításra) első helyezettje a „Magyarország kedvenc gyermekmeséi” című lemez, azt viszont sajnos nem tudom megmondani mennyi fogyott belőle. Utána mindjárt jön az első X-Faktor egyik kiemeltje, Janicsák Veca a 2., a többiek - Takács Nikolas, Vastag Csaba, Király L. Norbet – a 6., 7. és 11. helyen, mindannyian a „A második X – 10 új felvétel” című lemezükkel. Eladási mutatókat sajnos ezekről sem tudok mondani, annyit viszont igen, hogy Takács Nikolas-nak és Vastag Csabának ez első X-e tripla platina lett (legalább 30 000 eladott példány), Janicsák Veca ugyanezen albuma pedig platina (Magyarországon egy hazai előadó lemeze 5000 eladott darabtól arany, 10 000-től platina besorolású) a 38. heti Top 40 alapján. A második X-es lemezek már kilenc hete a listán vannak, de még arany státuszban sincsenek, ami arra enged következtetni, hogy kissé alábbhagyott az irántuk való lelkesedés az első X óta. Szintén a 38. heti lista alapján Lady Gaga The Fame és a The Fame Monster nevű kiadványa egyben (a két album együtt is kapható) dupla platina, a 40. heti listán a Born this way pedig a 22. (25.) és már aranylemez. (Egy külföldi előadó lemeze 3000 darab után arany, 6000 után platina.) A mostanság egyre népszerűbb Ocho Macho Online a világ és El mundo fantastico című anyagai pedig platinák. Emellett a Budapest bár (Volume 2 – Tánc, Volume 3 – Zene) és Halász Judit (Micimackó és a többiek, Csiribiri) is több platinával szerepel a jelenlegi Top 40-ben. Sikeresek még a Magna Cum Laude (999 már platina, a Jubileum pedig arany), a Quimby (Kicsi ország, arany) és az Ákos (A katona imája, platina) kiadványok is, nem is beszélve a Mamma Mia filmzene albumról, ami 85 hetet töltött a listán és már több mint 30 000 darabot adtak el belőle (5x platina). A Red Hot Chili Peppers I’m with you című lemeze jelenleg a 18. (13.), az eladott mennyiségről viszont nem tudok semmit sem mondani. A hozzám jóval közelebb álló metal zenekarok, illetve azok albumainak fogyása már nem annyira látványos, mint a fenti esetekben. A Depresszió Vízválasztója 21. (12.), a Dream Theater A Dramatic turn of events-e 32. (15.), a Machine Head Unto the locustja 20. (19.), a Mastodon The Huntere 23. (20.). (Zárójelben a 39. heti helyezések.) Ezen kiadványok esetében még nem beszélhetünk semmiféle arany, vagy platina státuszról, de lehet, hogy később sem. Amúgy a Mastodon (jó) szereplése a listán kellemes meglepetés számomra. Bár ha belegondolok, hogy a Headbanger egyik üzletében a megjelenés utáni egy-két napban kb. öt darab ment el belőle (és ez a lemez szerintem többnyire csak metal zenei boltokban kapható, és rétegzene), így ez a legjobb esetben is néhány száz darabos első heti eladással (két hete jelent meg) kerülhetett fel a Top 40 20. helyére.
Szóval a magyar lemezpiac köszöni még él, a magyar emberek pedig ilyen zenéket vásárolnak és hallgatnak. A statisztika alapján. Ami ugyan nem a tökéletes reprezentációja a valóságnak, de sokat elárul róla.