A gitáros/énekes Paul Masvidal nemrég adott életjelet magáról, illetve a zenekarról. Elmondta, hogy folyamatban van a dalírás, amivel jól halad (vendégzenészekkel dolgozik elsősorban), nemsokára elkezdődnek a felvételek, idén nyár végén, ősz elején valószínűleg stúdióba is vonulnak. A lemez megjelenéséről semmi konkrétat nem tudott mondani, csak, hogy később lesz. Talán idén év végén, vagy jövő év elején. Szerintem ezt nem kell készpénznek venni, már egy éve elkezdtek az új dalokon dolgozni, nem sietik el a dolgokat. Ami nem is baj. Tehát a lényeg, hogy még várhatunk az új albumra.
A Cynic stílusa elég behatárolhatatlan és változatos. Zenéjükben keverednek a death metal, progresszív és jazz elemek (főleg az első lemezükön), a második album már pszichedelikus jegyeket is mutat. A banda 1987-ben alakult Miamiban, 1993-ban adta ki első lemezét Focus címmel, amivel stílusteremtővé is vált az előbb említett elemek remek elegyítésével. 1994-es feloszlásuk után legendássá vált ez a lemez és maga a zenekar is, majd 2007-ben következett egy reunion turné és 2008-ban egy új anyag Traced In Air címmel. Ez már inkább pszichedelikus beütésű lett, progresszív elemekkel keverve. A tagság jelenleg kettő állandó tagot jelent, az előbb említett Paul Masvidal és a dobos Sean Reinert személyében, ők a kezdetektől ott vannak a zenekarban. A Cynic egyszer már járt Magyarországon, 2009-ben a Dream Theater előzenekaraként.