Arra gondoltam, hogy valami különlegessel kellene ma készülnöm, mivel ez a 100. bejegyzésem a blogomon. Először persze eszembe jutottak olyan remek, eredeti ötletek mint, hogy összegzek, mindenféle statisztikát adok közre e jeles alkalom okán, mint például az írással töltött órák, vagy épp a leütött karakterek száma, a legolvasottabb bejegyzések, a dolgok után való olvasással, elmélkedéssel, munkával töltött órák hossza. Ez elég sablonos is, meg kedvem sem lett volna ilyen dolgokat számolgatni. Nem is beszélve arról, hogy ennyi idő után összegezni, a múltat értékelni kicsit erős. Hogy a blog témájánál maradjunk, ez kb. olyan lett volna, mintha egy zenekar két album után válogatáslemezt jelentet meg és a korábbi lemezeket is újra kiadja. Ez is egy ugyanolyan nap és poszt, mint a többi, csak szerencsétlen pont a 100. Tehát állófogadás a házamban (szobámban) celebekkel, töménytelen mennyiségű alkohollal és pezsgőfürdővel nem lesz. Úgy ahogy Rolling Stone és MTV interjú vagy nagy, erre az alkalomra tartogatott szédületes hírek sem. Annyiban viszont mégis más lesz ez a bejegyzés, hogy egy régi elképzelésem lát benne napvilágot. Ami pedig nem más, mint hogy időnként arra érdemes, érdekes és fontos (főleg magyar) zenekarokat mutatok be az én érdeklődési körömből, amelyek valamiért még nem, vagy már alig ismertek. E sorozat folytatódni fog a jövőben is, de nem ígérem, hogy rendszeresen, ugyanis nehéz lenne minden hétre, vagy akár hónapra is ilyen magyar zenekarokat találni. Tehát következzék eddigi talán „legundergroundabb” cikkem! Tegye fel a kezét, aki hallott már erről a bandáról!
Szóval e rovatban először a Barbaro folk-rock zenekarról írok, akik a „már alig ismert” kategóriába tartoznak, de annál meghatározóbbak és nagy tiszteletnek örvendenek. A Barbaro nevű zenekart 1986. december 31-én alapította Herpai Sándor (dob) és Dzordzoglu Jorgosz (ének). A hiányzó tagok megtalálása után 1987 februárjában már aktívan zenéltek. Az első stabil felállás az első lemez (Barbaro I) idején alakult ki, a fentebb említett tagok mellé került még Cziránku Sándor (gitár, ő már 1987-ben), majd 1990-ben Zsoldos Tamás (basszus) és Parov Nikola (fúvós, billentyűs hangszerek). Ezzel a felállással kettő lemezt rögzítettek, majd 1996-ban Parov Nikola, 1999-ben pedig Dzordzoglu Jorgosz is kiszállt a zenekarból. Ezután öt évig nem működött az együttes, majd 2004-ben Both Miklóssal (Napra) kiegészülve tértek vissza és 2007-ben új lemezzel is jelentkeztek (Barbaro III). Albumaiknak igazi címe nincs, csak a fentebb is látható módon, számokkal jelölik azokat. A zenekar saját meghatározása alapján etno-rockot játszik. Első lemezükön népdalok feldolgozásai hallhatók, többnyire a szövegek is népi eredetűek. A második albumon már saját, folk ihletésű témák is vannak, több saját szöveggel és a harmadik korong is ezen az úton megy tovább, már új énekessel. Kezdeti, egyértelműen folkos zenéjük közben már egyre rockosabb, progresszívebb lett, több esetben súlyos riffekkel, érdekes ritmusokkal. Talán ennek is köszönhetően én a II. és III. lemezüket kedvelem inkább. Manapság is aktív a zenekar, néha koncerteznek, de menedzser híján nehéz a szervezés, valamint az sem mellékes, hogy ma Magyarországon sajnos nincs nagy érdeklődés az ilyen jellegű bandákra. Bár a Csík zenekar példája mutatja, hogy nem lehetetlen a feladat. A Barbaro-t általában csak az idősebbek ismerik, akik már az induláskor is ott voltak, a fiatalokhoz már nem jut el a zenéjük. Ez az együttes pedig szerintem az egyik legfontosabb magyar zenekar és mindenképpen többet érdemelne annál, mint hogy szépen lassan a feledésbe merüljön.
