Szeptember 27-én megérkezett a sokak által várva várt új Blink 182 album, a Neighborhoods. Ez a zenekar tinédzser korom meghatározó bandája volt, így természetesen örömmel hallottam a hírt egy barátomtól 2009-ben, hogy a Blink 182 újra él. Korábbi bejegyzésekben már elmélkedtem a visszatérésükről, illetve az Up all night című dalukról is írtam. Ezekben az volt a közös, hogy nem nagyon tudtam kitalálni, hogy merre megy tovább zeneileg a banda (bár az előbb említett dal már adott támpontot). Vázoltam néhány lehetséges utat, de nem volt határozott elképzelésem. Csak vártam, hogy mi sül ki belőle. Ennek a szemléletnek az előnye, hogy nem lehet nagyot csalódni, viszont azt is magában foglalja, hogy rajongani sem fogok az új lemezért. Erről az albumról elég nehéz objektív kritikát írni az alany, a Blink 182 miatt. Ez volt az első külföldi banda, amit hallottam tizenévesen, a Take off your pants and jacket című albumukat fél éven keresztül megállás nélkül nyúztam. Ez volt 2002-ben. Azóta majd’ tíz év eltelt és rengeteget változott a zenei ízlésem, a gondolkodásom, ezer különböző albumot, zenekart hallottam, láttam és így egészen másképp viszonyulok már a zenéhez. De nem én voltam az egyetlen, aki változott ezen időszak alatt. Maga a Blink 182 legénysége is. Gondoljunk csak a 2003-as self-titled lemezre, az már messze volt a kali-punktól, elég felnőttes volt, sokszor elég sötét is. Nem is volt akkora kedvencem, mint a Take off your pants and jacket. Vannak rajta nagyon jó dalok, de összességében nem fogott meg annyira, mivel én még nem tartottam abban a fejlődési fázisban, mint ők (a kali-punkos beütésű, tempósabb dalokat szerettem meg először természetesen, aztán idővel komolyabbakat). Szóval ők is változtak zeneileg, illetve benőtt a fejük lágya. Ezen új zenei világukat vitték tovább a feloszlás után saját zenekaraikkal is, amelyeket én már nem követtem, csak egy-két dalukba hallgattam bele kíváncsiságból. Mivel itt egy fejlődési folyamat zajlott és nem divatból kezdtek ilyen zenét csinálni, végül is szinte természetes folytatásként jött még a 2003-as Blinkhez képest is új zenei világ a Neighborhoods-on. Szigorúan csak a Blink 182 életművet szemlélve azért legalább egy lépcsőfok kimaradt, ezeket lehet megtalálni a +44 és az Angels&Airwaves lemezeken.
Maga a Neighborhoods tehát szerintem a 2003-as self-titled lemez és tagok feloszlás utáni bandái zenei világának az ötvözete. Ami nagyon új a Blink név alatt az a sok elektronika, a space rock-os betétek. Ezt legelőször az Up all night című single mutatta meg. Nekem inkább a régi időket idéző dalok tetszenek, de néhány új is. Személyes kedvenceim a Ghost on the dance floor, Natives, Up all night, Heart’s all gone és nagyon bejön a Snake charmer nyitó riffje. Az Up all nightban tetszik az a metálos riff, a Ghost on the dance floorban jó az a nyitó gitártéma, meg a ritmus, a Heart’s all gone-nak pedig a lendülete, hangzása és Travis dobjátéka jön be. De az ezen kívül még sok számot feldob. Az Up all night-hoz időközben klip is készült. Amit ki tudnék emelni belőle az a „no more parents” felirat. Azért kicsit megmosolyogtató, ahogy a majd’ 40 éves Blinkes srácok még mindig lázadnak a szülők ellen. Persze igazából ez csak a tini közönségnek szóló marketing.
A fentebb említett dalok persze olyan kedvencek, amiket mostanában meghallgattam néhányszor, de nem valószínű, hogy a jövőben hosszútávon is fenntartanák az érdeklődésem. A lemez összképe egységesnek tűnik zeneileg és a hangulatában sincsenek nagy kilengések. Persze lehet mondani, hogy zeneileg nem túl izgalmas, meg langyos, de akinek nem tetszik, ne hallgassa. Szerintem amúgy igazak a fenti szavak, de az én szempontomból. Amint írtam mindenki, én is és a banda is sokat változott az elmúlt majdnem tíz évben és egyáltalán nem megegyező irányba. Akkor, a 2000-es évek elején volt egy kedves korszak, ami elmúlt. Nekem a Blink 182 igazi arca a Take off your pants and jacket lemez, persze ha most egy ugyanolyan albummal álltak volna elő, valószínűleg az sem hozna lázba. 15 évesen nekem akkor az volt az általam ismert zenék csúcsa, manapság már nem.
Az új lemez legnagyobb kihívása talán az, hogy új rajongókat kell szereznie. Persze biztosan maradtak a régiek közül, de aki annak idején a kaliforniai punk divathullám során lett Blink rajongó mára valószínűleg már kiesett közülük, számukra csak divat volt. Ez a rendje a zenebiznisznek. Tehát biztos vannak régi hardcore fanok, akik továbbra is kitartanak a banda mellett, de szerintem az alapvetően mainstream zenét játszó Blink esetében – ahol a divatok jönnek, mennek – most egy új tinédzser közönséget kell megnyerniük maguknak. Amire ez a lemez tökéletesen alkalmas lehet, véleményem szerint a maga nemében jó. Felesleges az Enema of the state-hez, vagy a Take off your pants and jackethez hasonlítgatni, azok az idők elmúltak. Ez már egészen más stílusú Blink 182 és egészen más idők is járnak. Valamint azoknak a nagy része, akik az előbbi albumokat említenék, hogy azok voltak az igaziak, manapság már nem nagyon hallgatnának meg egy kaliforniai punk stílusú lemezt, akár egy új kali-punk Blinket sem. Azt ne várja senki, hogy most igazságot tegyek, akkor ez most jó vagy rossz album. Ez az embereknek egy kicsit furcsa, de érthető elvárása, mert egy fekete-fehér világban jóval könnyebb eligazodni, mint az igaziban. Ez a lemez szerintem jó a maga nemében (tehát nem általánosságban jó, hanem szerintem és a maga nemében), de amúgy nem tetszik különösebben és nem hinném, hogy sokat fogom hallgatni. A Blink 182-t továbbra is kedvelem, a régi albumaikat manapság is szívesen meghallgatom, az új dolgaikhoz is inkább pozitívan állok, mint negatívan, de mindezeknek inkább érzelmi okai vannak. (Nemrég például elővettem a Cheshire Cat és a Buddha korongokat és egy kis időutazásra indultam velük.) Ahogy egy korábbi, e témával foglalkozó írásomban említettem, nem valószínű, hogy egy újabb Blink 182 korszak tör rám az új album hatására. Hát ez így is lett, de attól még okozott kellemes pillanatokat az elmúlt napokban.
