A Blink 182 új lemeze Neighbourhoods címmel szeptember 27-án jelenik meg, amelyről Mark Hoppus osztott meg néhány gondolatot. Elmondása szerint az új album a régi anyagok kombinációja lesz, magában fog foglalni mindent, ami jó volt a régi Blink lemezekben, dalokban, de mindezt úgy, hogy közben új dolgot is hoz létre, nem csak egyfajta „best of” lesz. Szerinte vannak új dalok, amik akár a Dude Ranch-en is lehettek volna anno, illetve vannak olyanok, amik inkább a 2003-as self-titled album világát tükrözik. Tehát úgy néz ki lesz egyszerű kali punk, meg érzelmes balladák is. Beszélt arról is, hogy mennyire meglepte őket az új dalok nagyon jó fogadtatása, és hogy ennek mennyire örültek. Először négy új dalt akartak játszani a nyári USA turnén, majd később azt fontolgatták, hogy csak kettőt kellene. De a nagyszerű visszajelzések után úgy döntöttek, hogy marad mind a négy új szám a programban. Az új lemez nyolc év szünet után jelenik meg, ami szerintem nagy kihívás lesz. Kíváncsian várom az eladási mutatókat! Amúgy a többségi gyakorlattal ellentétben ők csak egyféle verziót bocsátanak előrendelésre, azonban mindenki, aki megveszi ezt, esélyes többféle különleges Blink 182 ajándék megnyerésére. Alább az egyik új dal, a Heart's all gone hallgatható meg. Nekem bejön. Főleg a dobfillek, meg a gitárhangzás.