Manapság egyre több zeneipari szereplőtől, producertől, zenésztől hallani, hogy a kislemezek bizonyos időközönként való kiadásában van a jövő. Véleményük szerint felesleges egy egész albumnyi (jellemzően 12 dal) anyagot rögzíteni és kiadni, mert az költséges és nem érdekli az emberek többségét, csak a lemezen lévő egy-két sláger. Ez jó megoldás lehet, de nem minden esetben. Természetesen a zeneipar és a világ működése ennél bonyolultabb, mint, hogy csak így meg lehessen oldani a lemezipar/zeneipar bizonyos problémáit. A teljesség igénye nélkül itt olvashattok néhány gondolatot erről a témáról!
A címben feltett kérdésre már az elején válaszolva, az a következő: attól függ. Persze ezzel megint nem segítettünk sokat szegény lemeziparon, mert tovább kell gondolkodni a megoldáson. A kislemezek vagy EP-k (a kettő nem ugyanaz) néhány havonta történő kiadása és így a nagylemezek teljes mellőzése szerintem nem megoldás. A kettő modell kevert, jól átgondolt alkalmazása lehet a jobb választás. Persze ez is attól függ. A kislemezek vagy EP-k kb. három havonta történő kiadása (profitszerzési szándékkal) esetén azok mindegyikének legalább egy slágert kell tartalmaznia, különben nincs értelme megjelentetni. De még jobb, ha van még azon kívül legalább egy jó dal. Ez esetben évente akár négy slágert is meg kellene írni, ami nehézkes lehet. Ha belegondolunk, a kb. kétévente megjelenő nagylemezeken jó, hogy ha van 3-4 sláger. Ebben a rendszerben az lenne az előnyös, hogy egy megjelenés költségei jóval alacsonyabbak lennének, a nem megfelelő minőségű dalokat már nem is rögzítjük, illetve ezek a kiadványok általában már csak mp3 formátumban jönnek ki. Tehát felvételi és gyártási költségeket is spórolhatunk elvileg, illetve a nagylemezzel járó egyszeri nagy költséget hosszabb távon apróbb egységekre bonthatjuk. Ez leginkább akkor számíthat, ha a lemezcég nem annyira tőkeerős, vagy ha a zenekarnak, előadónak egyáltalán nincs kiadója. Ilyen esetben saját zsebből finanszírozni egy nagylemez felvételeit nem lenne könnyű feladat. A felfogás, hozzáállás megváltoztatása pedig segíthet a kis, induló underground zenekaroknak is, mivel nem kötelező várni a bemutatkozással addig, amíg megírnak és felvesznek egy egész nagylemeznyi anyagot. Csak az eddigi klasszikus modellben így alakultak ki a dolgok. Ki lehet adni „csináld magad” módon egy-két dalt, felvenni egy házi stúdióban a szerzeményeket, majd az internet segítségével terjeszteni azokat. Aztán ha elég jók azok, előbb-utóbb lehet találni kiadót, aki ezek után gondozza a zenekar albumait. Természetesen a valóságban ez megint nem ennyire egyszerű.
Egy nagy hátránya viszont van annak, ha kislemezeket adunk ki egy évben többször. Ez ugyanis megoszthatja az emberek figyelmét és egy idő után érdektelenné is válhat a fogyasztók számára, mivel ez így már nem megy eseményszámba. Gondoljunk bele, ha például egy évben 3-4 alkalommal jelenik meg egy Lady Gaga kislemez vagy EP, akkor az már megszokottá válik, nem fog akkora őrületet okozni, nem fogja akkora várakozás övezni őket. A kb. kétévente megjelenő nagylemezek köré lehet egy nagy marketing kampányt építeni, felhajtást, médiaszenzációt csinálni, turnét szervezni. Lehet különféle együttműködéseket kötni egyéb gazdasági szereplőkkel és abban az egy-két hónapos időszakban, amíg tart a hype nagy figyelmet lehet az albumra és az előadóra irányítani és így nagy pénzeket kaszálni. Lady Gaga Born This Way című albumához hasonló méretű és sikerű kampányokat nem lehet minden negyedévben véghezvinni. Egyébként pont ez az album mutatta meg, hogy a nagylemeznek, mint formátumnak továbbra is van létjogosultsága, és tud sikeres lenni (emlékeztetőül: a megjelenésének első hetében 1,11 milliót adtak el belőle).
Új, a fogyasztók igényeinek megfelelő, azok fantáziáját jobban megragadó módszerekkel kell megjelentetni az új dalokat, legyenek azok egy kis-, vagy nagylemezen. Így mindkettő eljárás külön-külön, illetve vegyesen alkalmazva is lehet sikeres. És természetesen nagyon fontos az előadó személye és az új kiadvány körül csinált felhajtás, és a (marketing)pszichológia is.
A címben feltett kérdésre adott válasz tehát: attól függ. Kicsit kibontva azt, hogy mitől is függ, a következőket tudom mondani: függ alapvetően attól, hogy mi a célunk az előadóval, a zenekarral, illetve annak dalaival (egyszerűen csak rövidtávú profitmaximalizálás, vagy hosszútávra tervezünk vele, vagy trendektől független, underground stílust képviselünk), aztán még talán ennél is fontosabb, hogy milyen és mekkora erőforrások állnak rendelkezésünkre a lemez felvételeire, annak megjelentetésére és promotálására. Mindkét modell más és más eljárásokat, módszereket követel a piacra vitel során és természetesen más előnyöket is biztosít. A kérdés tehát igazából nem is az, amit a címben írtam, hogy mit kell a piacra vinnünk, hanem sokkal inkább, hogy hogyan tesszük azt? Véleményem szerint mindkét formátumot lehet sikeresen megjelentetni, csak alaposan elő kell készíteni és ismerni kell a legfrissebb piaci fejleményeket, új fogyasztási trendeket stb. Szerintem bármit el lehet adni, illetve pénzre lehet váltani, csak ügyesen kell csinálni.
