Még valamikor májusban jött a hír, hogy Hatebreed koncert lesz a Dürer kertben június 27-én. Azonnal felírtam magamnak a képzeletbeli listámra, majd ezt tett is követte és megvettem a jegyet. A banda 2007-ben járt utoljára Magyarországon, azóta kiadtak egy stúdió- és feldolgozásalbumot, valamint egy koncert DVD-t is. Ez a feldolgozásalbum nem a kedvencem, de a 2009-es nagylemezen vannak jó dalok, bár kétségkívül a régebbieket jobban bírom. Szóval időközben elérkezett június 27-e én meg megérkeztem a Dürer kertbe. Beléptetés simán ment, majd amikor felrakták a karszalagot és megvettem az első korsó sört, azonnal el is kapott a fesztivál feeling, szóval jó úton jártam. Hivatalosan 19 órakor kezdődött a buli, amit nem vettem komolyan, de úgy tűnt, hogy ha nem is pontban hétkor, de nem sokkal később elkezdődhetett, mert amikor fél kilenckor megérkeztem, már a második előzenekar (Death by Stereo) állt be és öt percen belül már a húrokba is csaptak. Tehát az első előzenekart lekéstem, de ez nem zavart. Szóval kb. fél kilenckor már a Death by Stereo játszott. Előzetesen utánuk néztem, és Youtube-on meghallgattam néhány számukat, de különösebben nem fogott meg egyik sem. A koncertjük elején azonban még érdeklődve a színpad elé mentem, akkor még nem voltak túl sokan ott. Aztán egyszer csak az énekes leugrott a színpadról, vadul futkozott, ugrált és eközben kicsit meglökött és kilöttyent a söröm! Ebből tanulva, ami maradt azt a lehető leggyorsabban megittam. Mivel annyira nem ragadott magával, amit hallottam, így visszamentem egy újabb körért, amit már a pultnál biztonságban fogyasztottam el. A Death by Stereo zenéje inkább talán hardcore punknak nevezhető. Koncerten kicsit másképp szólaltak meg a dalok, értem ez alatt, hogy több, a stúdiófelvételeken hallható poposabb hangszeres betét, hangzás – amik nem szerves részei a daloknak, csak kiegészítők – kimaradt. Ezek a betétek talán a producer, vagy a kiadó nyomására kerültek bele a stúdiófelvételekbe, de mondjuk főleg Amerikában sok esetben előfordul, hogy más van az albumon és mást játszanak élőben a zenekarok. De itt akkora különbség azért nem volt, csak apróbb dolgokat hagytak el, aminek viszont örültem. Élőben mintha dinamikusabb lett volna a zene is, a bandatagok is aktívak voltak, persze volt Budapestezés is a részükről. A dalok felismerhetőek voltak (már amelyeket előzetesen hallottam), jól játszottak a srácok, a hangosítás is jó volt. Egy profi zenekar ez, az látszott, csak hát egy elég telített piacon és stílusban próbálnak egy nem túl egyedi, sok más banda által is hasonló jó színvonalon játszott zenével érvényesülni.
És most akkor következzék a lényeg! A kb. 45 perces Death by Stereo koncertet követő gyors átszerelés után valamivel fél tíz előtt kezdett a Hatebreed. Már a beállásnál látszott a profizmus. Mivel egy összeszokott csapatról van szó, profi, tapasztalt roaddal és technikusokkal, így lényegében a hangbeállás max. 10 percet vehetett igénybe. Egyedül a dobot és az egyik gitárt próbálták, a többit egy hang nélkül lőtték be. Épphogy lementek a roadok a színpadról (és az előzőek alapján még vártunk volna a basszus vagy épp az ének beállítására), egy-két perc múlva megjelentek a Hatebreed tagjai a színpadon és azonnal belekezdtek. Ahogy mondani szokás, ezek nem köszöntek, csak ránk rúgták az ajtót és elkezdtek zúzni. A közönség azonnal reagált és megindult a bulizás. Már mindjárt az elején volt circle pit, ekkor sikerült egy kicsit közelebb férkőznöm a színpadhoz, és viszonylag elől, a jobb szélen, a kemény zúzda mellett, de azt elkerülve buliztam végig a koncertet. Dallistát nem tudok írni, nem erre figyeltem koncert közben, de lényegében majd’ minden kötelező dalt eljátszottak (kettő nagy hiányzó volt számomra a Defeatist és a Facing What Consumes You, és a nem túl gyakran játszott személyes kedvenc Horrors of Self), valamint nagy örömömre eljátszották a Tear It Downt is. Mindegyik nagylemezről voltak dalok (a feldolgozáslemezt nem számítom ide), az 2009-ről kevesebb, mint a többiről. Ez a buli is jól szólt, bár néha a basszust nem lehetett rendesen hallani, lehet, hogy a helyezkedésem nem volt megfelelő. A közönség végig aktív volt, ment a circle pit, a stage diving folyamatosan. A tagok is élvezték a bulit, bár így nem nehéz, ha mindenhol ilyen közönség fogadja őket. A koncert nagyon dinamikus volt, alig voltak szünetek a számok között, ment a tömény hardcore kb. 90 percen át. De ez amúgy nagyon hamar eltelt és nekem vagy két órának tűnt és meglepődve tapasztaltam, hogy csak másfél volt. De amúgy fizikailag elég megterhelő volt a koncert, szóval ez a 90 perc pont elég. Szerintem nem véletlenül ennyit játszanak. A Hatebreed zenéje az előzenekaréhoz képest inkább metálos, sok középtempós, bólogatós, ugrálós résszel. Nekem inkább ez utóbbiak jönnek be, ment a döngölés, headbangelés, de természetesen az az őrület is hozzátartozik a dalokhoz, amit a tempós, hardcore punkos részek jelentenek. Ez a zenekar valószínűleg lelkesedésből csinálja, amit csinál, nagyon élvezik ezt az egészet. Persze az sem mellékes, hogy meg tudnak belőle élni, de Jamey Jasta-nak és Chris Beattie-nek biztosan ez a zenekar az élete, ők már a kezdetektől fogva csinálják fáradhatatlanul.
Aki ott volt ezen a koncerten, szinte biztos vagyok benne, hogy nem csalódott, azt kapta, amiért megváltotta a jegyet. Hatalmas buli volt, igazi hardcore-t kaptunk a manapság talán egyik leghitelesebb hardcore zenekar tolmácsolásában. A koncertre elég sokan eljöttek, de nem túl sokan, szóval volt tere mindenkinek, lehetett bulizni, kiengedni a gőzt. Idén eddig sajnos nem túl sok metálkoncerten voltam, szóval a Hatebreed simán viszi a pálmát, de megkockáztatom, hogy az idei év koncertjén voltam a Dürer kertben, pedig még nyáron vár rám egy-két finomság. A második magyarországi fellépésükön is megmutatták, mit is jelent a hardcore és mi is az a Hatebreed. A koncert végére kb. lebontották a Dürer kertet és mindenkit földbedöngöltek. A fellépés sikere miatt talán már csak idő kérdése és remélhetőleg hamarosan újra hazánkba látogatnak!
