Az Airbourne egy ausztrál banda. Az Airbourne-t egy testvérpár alapította. Vajon milyen zenét játszhatnak? Igen, olyat, mint az AC/DC. Még pontosabban ugyanazt, mint az AC/DC. Most a szemükre lehetne vetni, hogy ez milyen dolog? Másolják a nagy öregek zenéjét és elég látványosan. De hát nem ők az elsők e tekintetben a világtörténelemben és meg kell hagyni, hogy nagyon jól csinálják, amit csinálnak. Nincs B kategória érzésünk, nagyon profi az egész, jók a számok. A zenéjüket nem kell sokat jellemezni, hosszú órákat a megismerésével tölteni. Ahogy fentebb írtam, pont olyan, mint az AC/DC dalai: egyformák és tökös rock’n’roll jellemzi őket. A színpadkép, a színpadi felállás (főleg a klipekre gondolok) is olyan, mint az a nagy elődöknél, a sound tök ugyanaz, a vokálok és gitártémák is ismerősen csengenek, az énekhang is hasonló. Nekem van egy elméletem, mi szerint ők az AC/DC tagok eddig eltitkolt gyermekei, akik mikor az öregek kifutották magukat, megkapták a lehetőséget és a titkos receptet, hogy hogyan is kell tökös AC/DC rock’n’rollt írni. Angus átadta egy régi pengetőjét az ifjú gitárosnak és megmutatta neki, hogyan is születnek az AC/DC riffek. Ugyanígy a dobos megmutatta a fiatal srácnak hogyan kell azt a 2/4-et ütni, a bőgősnek pedig megtanították hogyan is kell ugyanazt a hangot pengetni percekig. Az Airbourne a szegény ember és a fiatalok AC/DC-je.
Most térjünk rá a történetükre. A zenekar 2003-ban állt össze, akkor jött létre a jelenlegi felállás. Ahogy fentebb írtam egy testvérpár (Joel és Ryan O’Keeffe) vetette meg a banda alapjait még kis tökös korukban. De hát ez még nem volt elég. Az idősebb testvér kicsit meglepő módon a munkahelyén ismerte meg a másik gitárost és kezdtek el együtt zenélni. A basszusgitáros megtalálása viszont már teljesen megfelel a rock’n’roll követelményeinek: jelen esetben a fiatalabb testvér tök részegen hazafelé tántorogva botlott bele a későbbi bőgősbe, szól a legenda. Tehát nem volt kérdéses, hogy hamar rá fognak találni a közös hangra. 2004-ben jelent meg Ready to Rock című EP-jük, 2005-ben Melbourne-ba tették át székhelyüket és még ebben az évben aláírtak egy öt lemezre szóló szerződést a Capitol Records-szal. 2006-ban az Egyesült Államokba költöztek és elkezdtek dolgozni az első nagylemezükön. A Runnin’ Wild névre keresztelt album 2007-ben jelent meg. A kislemezen kiadott dalok közül kettő is szerepelt a Guitar Heroban. A bemutatkozó lemez jó kritikai fogadtatásban részesült, több kisebb díjátadón is nyert (pl. Metal Hammer Golden Gods Awards – Legjobb debütáló album), valamint jelölték az ARIA (Australian Recording Industry Association) Music Awards-on a legjobb rock album díjára. 2009 januárjában kezdtek el dolgozni egy új albumon, amely 2010-ben került piacra Not Guts. No Glory. címmel március 8-án világszerte, de az USA-ban csak április 20-án. A Billboard 200-as listáján a 90. helyig jutott és két hetet töltött rajta, a Hard Rock Albums listán pedig a 10. helyen rajtolt. Időközben olyan zenekarokkal játszottak együtt, mint a Mötley Crüe, Motörhead, Rolling Stones. Hatásaiknál több bandát is említenek (AC/DC, Thin Lizzy, Judas Priest, Motörhead), de szerintem elég lenne csak az AC/DC első három albumát felsorolni.
Tehát amint látható egy sikeres zenekarról van szó (persze ez mindig relatív, helyén kell kezelni a dolgokat), akik egy jól bevált recept alapján írják a dalaikat. Ezzel nincs is semmi baj, így mennek a zenevilág dolgai. Mindenki döntse el, hogy ez szimpatikus neki vagy sem. Ami biztos, hogy a tokjai koncertre annak sem kell sokat készülnie, aki nem ismerné őket, mivel AC/DC dalokat mindenki hallott már és ott is azokat fogunk, csak más lesz a címük és mások (de ugyanúgy) játszák majd. A hatalmas bulit előre borítékolom!
