Már egy ideje zajlanak az új, sorban ötödik Superbutt nagylemez munkálatai. Idén a zenekar emiatt csak néhány fellépést vállalt ez idáig, de nyáron természetesen újra aktívak lesznek, viszont főleg külföldön fognak koncertezni. A hazai nagy fesztiválok közül is egyelőre csak az EFOTT szerepel a tervekben. Maga az album Music for Animals címmel 2011 szeptemberében fog megjelenni, dupla lemezként. Az első lemez lesz a lényeg, egy angol nyelvű LP, a másodikon pedig egy magyar nyelvű EP kap helyet és néhány feldolgozás. Hamarosan egy kis ízelítőt is kapunk, ugyanis kettő dal meghallgatható és letölthető lesz a közeljövőben.
A 2008-as You and Your Revolution óta jelentős változások történtek a zenekar felállásában, ezzel a dalírók személyében is. (A zenekar tagsága körüli állapotok 2009 első felében elég kaotikusak voltak, a következőkben csak nagy vonalakban követem a változásokat.) 2008-2009-ben a lemez megjelenése körül távozott alapító tagok helyére érkezettek közül Prepelicza Zoltán és Makai László (mindketten az Apey and the Pea tagjai) csak helyettesítettek. Makai alapvetően a sérült Szűcs Péter helyére érkezett, szóval tudvalévő volt, hogy nem végleges a csere. Jelenleg, értelmezésem szerint három állandó, hadra fogható tagja van a bandának (Vörös András, Práznek Tamás, Kovács Attila; Szűcs Péter tavalyi kéztörése után lábadozik), akik Fellegi Ádámmal (Bridge to Solace) és Nedoluha Györggyel (A Losing Season) kiegészülve írják az új albumot. Ez az ötös nem feltétlenül fog megegyezni a nyáron színpadra álló zenekarral. Tehát annak köszönhetően, hogy időközben a teljes hangszeres szekció lecserélődött - illetve ez a változás még most is folyamatban van – minden bizonnyal a régi Superbutthoz képest más stílusú zenét fogunk hallani azon a bizonyos ősszel megjelenő korongon. Kíváncsian várom!