Egy interjúban még júliusban Mårten Hagström azt nyilatkozta, hogy jövőre fog megjelenni az új Meshuggah album. Szóval a korábbi januári interjúban elhangzottak ellenére idén még nem hallgathatunk új dalokat tőlük. Nyáron fesztiválokon játszott a banda, amelyek közül az utolsó fellépés augusztus 13-án volt. A gitáros elmondása szerint ezután következik a munka nagy része és az ősz/tél folyamán szeretnék befejezni azt. Az interjú készítésekor egy dal már készen volt és azóta valószínűleg továbbiakat is befejeztek. Hozzátette, hogy sokkal előbbre tarthatnának, de a gyakorlás sok energiát elvesz a dalírástól. Ez abból fakad, hogy változtattak a dalszerzési, rögzítési folyamatokon. Amint egy szám készen van, azt gyakorolják, összecsiszolják a különböző részeket és egyből rögzítik is. Régen mindent megírtak először, aztán egyben lemezre vették. Valamint meg kell jegyezni, hogy a nyári koncertek is biztosan sok időt és energiát felemésztettek. Szóval jelenleg úgy néz ki, hogy a Nuclear Blast 2012 márciusában tervezi kiadni a Meshuggah új albumát, amelyet én halványan már be is írok a naptáramba.
Még várni kell az új Meshuggah-ra
2011.09.07. 17:34
Címkék: meshuggah új album 2012 tomas haake marten hagström
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://rockhaven.blog.hu/api/trackback/id/tr473352835
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.