A ’90-es évek elején sokak által eltemetett hanghordozó ma reneszánszát éli. Ebben az időszakban hazai gyártása is leállt, szintúgy a világ sok táján, főleg a nagyüzemi gyártás. Aztán az ezredforduló táján divatba jött a DJ-k, illetve az elektronikus zenéket hallgatók körében. Majd utána valahogy egyre többen – az előbb említett szubkultúrán kívül is – fedezték fel maguknak újra ezt a letűnt korokat idéző, fekete, csillogó lemezt. Sokan vették elő otthon rég elfeledett gyűjteményüket, lemezeiket és hallgatták a régi idők, a fiatalságuk dalait. És ami nagyon fontos, továbbra is jó minőségben. Az a pici, halk „sercegés” ami előfordulhat, pedig hozzá tartozik a bakelitélményhez. Sokan esküsznek a vinylek hangminőségére és dobnák kukába az összes CD-t, illetve az azokról ripelt mp3 fájlokat. De mindegyik hanghordozónak megvannak a maga előnyei, hátrányai. A bakelit zeneközelibb élményt nyújt több szempontból is: élőbbnek hat a zene, a lemezek lemezjátszóra való felrakása szertartás, az A és B oldal közti váltás ismét beavatkozást igényel, nagyobb a borítófelület így több hely jut képeknek, posztereknek, szövegeknek stb, és az a bizonyos „sercegés”. Valahogy közelebb érzi magát az ember a zenéhez, ezek a bakelitlemezek már nem is csak valami hétköznapi, hanem valamiféle kultikus tárgyak. Ami hátrányuk, hogy nagyon könnyen sérülnek, a lejátszások során is a tű következtében, a tasakból való kivételnek és visszatételnek köszönhetően is, valamint egyik legnagyobb ellenségük a por. A mechanikai sérülések ellen óvatossággal, megfelelő kezeléssel, tárolással lehet védekezni, lehet portalanítani a lemezeket, speciális tisztítószerekkel letakarítani őket, de ha rendszeresen hallgatja ezeket az ember, akkor elkerülhetetlenek a kisebb-nagyobb sérülések, amik kellemetlenséget okozhatnak, például „ugrik”, vagy megakad a lemez. A CD-k esetében egy kisebb karcolás még nem okoz akkora problémát, mint egy vinylnél. A CD továbbra is lejátszható marad, a lejátszás során nem érintkezik vele fizikailag hangszedő, így nem karcolódik és bármit is olvasunk különböző oldalakon, bőven hallgathatók 10 év után is. (Azt olvastam egy bakeliteket árusító oldalon a marketing kampányukban a vinylek mellett szóló érveknél, hogy a CD-k még a 10 éves kort is alig érik meg, akkor már nem hallgatható állapotúak, de a bakelitek évtizedek múltán is. Ez utóbbi határozottan igaz, de nekem van néhány 20 éves és annál idősebb CD-m is, és nincs velük semmi baj.) A vélt vagy valós hátrányok miatt sokan azt gondolják, hogy a CD-k el is fognak tűnni és soha nem térnek vissza. Valószínűleg sokan gondolták ezt a ’90-es évek elején a bakelitlemezekről is. De mégis itt vannak, hódít a retro. Én elképzelhetőnek tartom, hogy majd néhány évtized múlva akkori fiatalok felfedezik maguknak a CD lemezeket, mint régi, általuk nem is ismert, nem használt hanghordozót. Itt természetesen nem 100 milliós példányszámokra kell gondolni, mint ahogy a vinylek esetében sem. Bizonyos korosztályok, illetve zenei stílus köré szerveződő réteg hallgatja, vásárolja ezeket, nem az egész világ.
Most akkor nézzük is, mekkora számokra kell gondolni, ha bakelitértékesítésről beszélünk. Sajnos a nemzetközi eladások méretéről nincsenek adataim, csak az USA-ról (ami önmagában is elég lehet, mivel a világ legnagyobb zenepiaca és jól fogja szemléltetni a folyamatokat, méreteket) és Magyarországról. Az alábbi táblázat az utóbbi évek értékesítéseit mutatja az USA-ban (Forrás: RIAA, Nielsen Soundscan):
Amint látható stabil növekedés jellemzi a piacot évről évre, de lassuló ütemben. 2009-ről 2010-re az értékesített mennyiség (nem a bevétel) 12 %-kal növekedett, 2007-ről 2008-ra pedig nem kevesebb, mint 100 %-kal. De hozzá kell tenni, hogy a százalékokban nagyarányú növekedés, darabszámban nem olyan nagy. Alacsony szintről indultak az eladások, így nem olyan nehéz magas növekedési rátát produkálni. De a trend tisztán látszik, amit a kínálati oldalról egy kicsit később vizsgálok. Előbb nézzük, hogy mi a helyzet Magyarországon! A következő táblázat a magyarországi vinyl eladásokat mutatja (Forrás: MAHASZ):
Hát ez jóval vegyesebb képet mutat, mint az USA-ban. A számok szerint 2008 óta egyre kevesebb bakelitlemezt vásárolnak a magyar fogyasztók és a 2000-es évek csúcsának számító 2008-as mennyiségnek kevesebb, mint a felét vették csak meg 2010-ben. Ami igaz is lehet, de meg kell jegyezni, hogy ezek a számok – ide értve az USA adatokat is – nem a valóság 100 %-os leképezései, hanem a valóságnak csak egy megbízható közelítését adják. A magyar és az amerikai számok is azt mutatják, hogy fogyasztók azokban a boltokban, akik jelentenek a forgalmukról a MAHASZ-nak, illetve az RIAA-nak (Recording Indutry Association of America) ennyi és ennyi lemezt vásároltak az elmúlt években. Valamint még a boltok által a lemezipari szervezeteknek leadott számok megbízhatósága sem 100 %-os. Tehát valószínűleg mindkét piacon ennél több új bakelitlemezt adnak el, mint amit a hivatalos, rendelkezésre álló adatok mutatnak. A magyar tendencia hátterében állhat az is, hogy elképzelhető, hogy sokan külföldről szerzik be a bakeliteket, mert sok esetben ott olcsóbbak, mint Magyarországon.
A kínálati oldalt nézve megállapítható, hogy manapság szinte bármilyen stílust is kedvel az adott zenehallgató, elég nagy az esélye rá, hogy be tudja szerezni az adott albumot vinylen (új, a bakelitkorszak utáni előadók esetében inkább csak az elmúlt 3-4 év termését, a régi motorosoknak szinte bármelyik lemezét). Tehát a lemezcégek gyorsan reagáltak és az új albumokat elkezdték kiadni bakeliten is. Még az underground, néhány száz esetleg egyezer ember előtt fellépő zenekarok esetében is (ez érthető, hiszen egy underground zenekarnak ugyan kevesebb, de fanatikusabb rajongói vannak általában, mint egy nagy sztárnak, valamint talán inkább az ilyen földalatti körökben nagyobb divat manapság a bakelit). Az árak már nem biztos, hogy mindenkinek megfelelnek, főleg nekünk, magyaroknak, illetve a többi kelet-európainak. Ha valaki rock, illetve metál kategóriában akar új vinylt venni Magyarországon, akkor a Headbanger és a CD Pince az általam ismert két legnagyobb választékú bolt. Egy nagylemez árai jellemzően 4000 Ft-tól indulnak ezeken a helyeken (plusz szállítási díj 1100-1200 Ft, darabszámtól függetlenül), a határ természetesen a csillagos ég. Azért 4000 Ft-om nem nagyon van egy-egy vinylre. A külföldi boltok közül az Amazont ismerem, ott barátságosabbak az árak és még a szállítási költséggel (ami nem sokkal több, mint a Magyarországon belüli díjak, de az a vásárolt mennyiséggel ott növekszik) is lehet olcsóbban kihozni egy lemezt, mint itthon. Például egy szimpla AC/DC lemez 15-18 dollár (június 10-ei MNB középárfolyam 182,5 Ft), ami forintban kb. 2740-3290 Ft és a Headbangerben 4000 Ft-nál kezdődnek az ausztrál rockerek vinyljei. Ettől természetesen sok esetben eltérnek az árak, az Amazonon olcsóbban is lehet venni kevésbé ismert, underground zenekarok bakelitjeit, nagy választékban, a Headbangerben viszont általában a 4000 Ft-tól csak felfelé térnek el az árak és nincs akkora underground választék, ha van, akkor meg az is ugyanolyan drága, mint egy Pink Floyd, vagy AC/DC. Szóval mindig alaposan meg kell nézni az árakat, szállítási díjakat, körbenézni több boltban (itthon és külföldön) de sok esetben előfordulhat, hogy Amerikából olcsóbban tudunk lemezt venni, mint Budapestről (főleg ha vidéki valaki), pláne, hogy sok esetben a pesti bolt sem tartja készleten az adott lemezt (legyen akár vinyl, CD, DVD), hanem ők is az USA-ból rendelik meg és adják a fogyasztónak. További lehetőség használtan beszerezni őket, bár ez néha zsákbamacska, főleg ha valaki online vásárol. Az interneten amúgy rengetegen kínálják eladásra használt lemezeiket, több bolt is foglalkozik használt bakelitek kereskedelmével (talán minden nagyvárosban) és a Vaterán is rengeteg van. Néhány helyen (értsd: nem kifejezetten zene, illetve metál bolt) újan is vásárolhatók, én például egy Media Markt üzletben találtam „bakelitrészleget” (tehát nincs mindegyikben). Egy másik fontos dolog, a lemezjátszó is, ha már lemezeink vannak, az sem árt. Ezek talán még ritkábbak idehaza és ennek köszönhetően elég drágák is. Ezzel annyira nem vagyok tisztában, de sok tízezer forintra lesz szüksége annak, aki lemezjátszót akar venni itthon, újan. Másik lehetőség használtan Vaterán, vagy bolhapiacon (néhány ezer forintért) venni, de ez esetben körültekintően kell eljárni, és nem árt egy kis elektronikai tudás a később esetlegesen fellépő hibák orvoslása végett.
Most egy kicsit arról, hogy kiknek az albumait is vásárolják az emberek vinylen. Többnyire a régi, azóta klasszikussá vált előadók lemezeit, illetve az indie zenekarok albumait. 2010-ben a Top 10-ben (vinyl értékesítések szempontjából) 6:4 volt az arány az indie zenekaroknak. A Top 3 előadó a Beatles (36 700 db), Black Keys (36 000 db) és a Radiohead (30 500 db) volt 2010-ben az összeladások alapján, a legkelendőbb albumok pedig Beatles-Abbey Road (35 000 db), Arcade Fire-Suburbs (18 800 db) és a Black Keys-Brothers (18 400 db) voltak. További, sok bakelitet eladó zenekarok: Vampire Weekend, Beach House, Pavement, Michael Jackson, Pink Floyd, Metallica. (Ezek az adatok csak az USA-ra vonatkoznak.)
Szóval azért látható, hogy a lemezipart nem a bakelitek reneszánsza, az irántuk növekvő kereslet fogja megmenteni (albumonként néhány tízezer eladott darab nem olyan sok), de véleményem szerint a trend tovább folytatódik, és egyre több vinylt fognak értékesíteni az elkövetkező években. Azokról a kérdésekről, hogy a CD vagy a bakelit a jobb, a CD mehet-e a kukába, illetve valaha lesz-e olyan visszatérése, mint a bakelitnek (jelenleg a CD a kifutó technológia, a helyére jön az mp3, elképzelhető, hogy egyszer annak a gyártását is abbahagyják, mint a bakelitekét annak idején), arról mindenki döntsön maga. Én csak annyit mondok, hogy a bakelitnek van egy varázsa, ami miatt csak ajánlani tudom a kipróbálását és használatát!
