A hétfői cikk folytatásaként ma tehát az újabb (1990-ben vagy azután albummal jelentkező), illetve saját kedvenc és érdekesnek ígérkező zenekarok legfrissebb albumainak első heti eladási mutatóról olvashattok. Előbb az újabb bandák:
Ugyan Lil Wayne és Eminem nem zenekar, de mindenképpen érdemesnek tartottam belerakni őket a táblázatba eredményeik miatt. Itt is találni igen szép eladási mutatókat, ugyanúgy, mint a régi bandáknál. Egy átlag zenefogyasztónak ugyan általában nincs kedvenc énekese, vagy zenekara, éppen azt hallgatja, amit a rádióban játszanak, de úgy néz ki sokaknak van azért kedvence, akinek a lemezét meg is veszik. Főleg a rock, illetve metal zenét kedvelőknél jellemző, hogy ők zenekarokat hallgatnak és nagyobb eséllyel is veszik meg a lemezeiket. Az utolsó táblázat már vegyes lesz, nem törekedtem olyan jellegű csoportosításra, mint korábban, csak számomra érdekes zenekarokat válogattam össze. Az, hogy a táblázat címében nem szerepel, hogy „kereskedelmileg sikeres”, nem jelenti azt, hogy mindegyik album megbukott volna. Valószínűleg volt köztük ilyen is, de pl. a Meshuggah 11 000 eladott példánya biztosan hasznot hozott. Minden lemez egy külön eset, mindig a befektetett költségek (felvételek, gyártás, reklám stb.) mértéke határozza meg a megtérülési pontot, amely egy Meshuggah szintű (üzletileg) zenekarnál természetesen jóval alacsonyabb, mint pl. Lady Gaga-nál.
Az itt szereplő számokhoz nem hinném, hogy sokat kell hozzáfűznöm. Talán csak egy-két érdekességet, észrevételt. A Korn, Manson, Limp Bizkit és Offspring első heti eladásokat elég kevésnek érzem a korábbiakhoz képest (Manson esetében ez tette be a kaput és új kiadó után kellett néznie), úgy tűnik eljárt felettük az idő. Ami még érdekes számomra, hogy az Európában és Észak-Amerikában is széles körben ismert és népszerű Rammstein 2009-es lemezéből „csak” 22 000 db fogyott, míg az erősen rétegzenét játszó Meshuggah 2008-as albumából 11 000 db. Bár azt tekintve, hogy nagyon nehéz betörni az USA lemezpiacára, egyik sem rossz teljesítmény, különösen a Meshuggah-é.
Az idei, az első heti eladások alapján felállított Top 3-ban amúgy Lady Gaga (1 110 000), Lil Wayne (964 000), Coldplay (447 000) az eddigi sorrend. A táblázatokból biztosan több, további kereskedelmileg sikeres album maradt ki, ha valakinek a nagy (üzletileg nagyágyú) kedvenc zenekara nem szerepel itt, akkor nyugodtan írjon kommentben és utána nézek. Alapvetően a legsikeresebb és Magyarországon is ismert zenekarok lemezeit próbáltam kiválogatni, remélem ez azért nagyjából sikerült és érdekes dolgokat olvastatok. (Minden adat forrása a http://www.billboard.biz/bbbiz/home.)