Minden dalt, mivel az szellemi termék, a szerzői jog véd. Attól függően, hogy az a dal, illetve az azt megíró szerző, zenekar életműve mekkora érdeklődésre tart számot, ezeket a törvényeket igyekeznek érvényesíteni is a jogtulajdonosok. Szükség esetén a védelmi idejüket is meghosszabbítani. De mi is az a védelmi idő? Valószínűleg nem sokan tudnak ennek a létezéséről. Több fajtája is van, mivel nem minden résztvevő vette ki egyenlő mértékben a részét a munkából egy-egy dal létrehozásakor, ami természetes is. Hiszen a legnagyobb munka megírni a művet, nem pedig lemezre venni. Eszerint a leghosszabb védelem a szerzőnek jár. A szerzők és jogaik védettek egész életükben, valamint haláluk után 70 évig. Ez Magyarországon is így van, az EU-s szabályokkal összhangban. A 70 év lejárta után az alkotás közkinccsé válik, az egyetemes emberi tudást gazdagítja és lehetővé válik ingyenes felhasználása, vagy akár fejlesztése is. A szerzőkre vonatkozó szabályok tartalmaznak egy bizonyos „újra értékesítési jogot” (resale rights of artists) a szerzők számára. Az EU-s jog további jogilag védett csoportokat különböztet meg: az előadók és a hangfelvétel előállítói (általában a lemezcégek). Mindkettejük esetében 50 év a védettségi idő, csak annak kezdetének számítása tér el. Előadók esetében az első nyilvános előadás, a kiadók esetében pedig a hangfelvétel kiadásának időpontja - illetve annak elkészítése, ha sosem lett publikálva – a kezdési pont ennek az 50 éves periódusnak a számításában. 2008-ban az Európai Bizottság javasolta ezen utóbbi kettő csoport esetében a védettségi idő 95 évre emelését, ezt ez előterjesztést az Európai Parlament 70 évre módosította, amelyet 2009 áprilisában el is fogadott a parlament. (Frissebb információkat nem találtam, de az biztosnak tűnik, hogy az 50 évet növelték.) Természetesen az eddig felsorolt szabályok és védettségi idők akár országonként eltérhetnek, ahogy el is térnek. Erre most nem térek ki részletesen, a számunkra legfontosabb régió, az EU szabályozását akartam ismertetni. Az EU-s szerzői jog elvileg minden tagra érvényes, de vannak viták bizonyos kérdésekben, illetve egyes fogalmak értelmezésében. Például a közkincs (public domain, elvileg ezt a fogalmat nem ismerik a magyar törvények) és a szabad felhasználás ilyen kategóriák. Ez is mutatja, hogy mennyire eltérő lehet a gondolkodás különböző országokban, illetve ugyanazon fogalmak értelmezése. Ezért lenne fontos és szükséges, hogy egy új, modern kornak megfelelő, mindenki által elfogadható szerzői jogi szabályozást vezessenek be, ha nem is az egész világra kiterjedően, de legalább egy valóban egységes EU-s rendszert.

Amiért érdekes ez a védettségi idő, és amiért elővettem a témát igazából nem alapvetően az, hogy szerzői jogi órát tartsak, hanem annak a folyamatnak és a mögötte lévő érdekeknek a bemutatása, amelynek során előbb, vagy utóbb szinte minden fontos lemezpiacon emelték a legalacsonyabb védettségi időket, mint ahogy az EU-ban is. Értelmezésem szerint a lemezcégek adott felvétellel kapcsolatos jogai a régi rendszerben 50 év után lejártak (Európában), és ekkor jöhetett a szerzők újra értékesítési joga, amely bevételeiből részesedhettek. A kiadók elveszítették volna a felvételekkel kapcsolatos jogaikat (pl. a azok kiadásához való kizárólagos jog), amelyeket azok előállításakor szereztek (egy zenei album esetében annak különböző jogai általában a kiadó tulajdonában vannak, ha csak a zenekar, énekes később azokat nem vásárolja meg) és így ők már nem juthattak volna haszonhoz azokból. Magyarországon is megjelent több cikk, amely várta már ennek az 50 évnek a lejártát és akkor pl. ingyen juthattunk volna Beatles dalokhoz (2013-ban jár le az 50 év első albumuk esetében) és még sok egyéb neves zenekar számaihoz. Ezek a cikkek már tárgytalanok, sőt bizonyos esetekben nem is pontosak. Ha nem is változott volna a szabályozás, 50 év után akkor sem váltak volna ingyenesen elérhetővé pl. a Beatles albumok, mert akkor csak a kiadó jogai jártak volna le, a szerzőké nem (több szerző esetén az utolsó halálától számítódik a 70 év), tehát nem lettek volna szabadon terjeszthetők, ingyen felhasználhatók. A védettségi idő növelése nem más célt szolgál(t), mint hogy a kiadók még tovább profitálhassanak ezekből a korai rock felvételekből. A ’60-as évek elején, illetve a régi szabályozás megalkotásakor ki gondolta volna, hogy ezek az albumok még 50 évvel később is kapósak lesznek, és az emberek még fizetni is hajlandók értük. Erre reagáltak gyorsan és hatékonyan a kiadók, illetve a szórakoztatóipari lobbi (filmipar esetében is hasonló változások voltak) és a megfelelő ajtókon kopogtatva elérték, hogy a fontosabb lemezpiacokon, illetve az EU-ban megemeljék ezeket a határokat. Jó kapcsolataik révén tehát saját javukra fordították a helyzetet, de mindenképpen hozzá kell tenni, hogy akár sikerült volna ez a kiadóknak, akár nem, valószínűleg továbbra sem lettek volna ingyen azok a zenék, amelyeket első körben érintett volna az 50 év lejárta. Mivel a szerző élete, plusz 70 év elég hosszú időtartam, ilyen módon nem érdemes arra pályázni, hogy egyszer csak kedvenc bandánk dalai ingyenesek lesznek. De igazából, aki akarja, az már ma is elérheti azokat ingyen, szóval a fogyasztó szemszögéből a védettségi idő növelése nem egy nagy probléma, a kiadóknak meg megadta a lehetőséget, hogy azoktól, akik még hajlandók fizetni egy lemezért, továbbra is ők kérhessenek pénzt.